Nincs már közege az emlékezésnek, csak helyei vannak – ragadta meg Pierre Nora az emlékezethelyek [lieux de mémoire] kultúraelméleti fogalmának lényegi mondanivalóját. Van némi irónia abban, hogy a kifejezés eredetileg a dicsőséges francia nemzeti múlt “elvesztésének” folyamatára kívánt reflektálni, vagyis inkább negatív jelenségekhez ( és érzésekhez) kapcsolódott, a fogalom születése óta eltelt lassan fél évszázad alatt azonban annak jelentése fokozatosan bővült, egyes elméletekben időnkent épp az eredeti értelmezéssel homlokegyenes ellenkezőt jelenetett.1
Az én értelmezésemben az emlékezethelyek jelentősege szorosan kapcsolódik más, az emlékezés morális kötelességével összefüggő gondolatmenetekhez.
Az emlékezés kötelessége gyakori motívum többek között a 20. századi történelmét feldolgozó kortárs európai regényekben is, lsd pl. az Egy olvasó naplója oldalon az emlékezés kötelessége címke alatt összegyűjtött kritikaimat és más írásaimat.
Nem véletlen tehát, hogy ellentétben Georges Vigarellóval, aki a fogalmat először kötötte össze a Tour de France-szal (a Pierre Nora által szerkesztett híres többkötetes sorozatban2 ), az én érdeklődésem inkább fordul azon versenyek felé, melyek magukon viselik az 1. világháború nyomát.3
Épp ezért a TOURázzunk együtt blogon és a hozzá kapcsolódó, rá és köré épülő további projektekben kitüntetett szerepet kapnak az északi macskaköves egynapis klasszikusok, ezen belül is a Gent-Wevelgem és a Paris-Roubaix.
A Gent-Wevelgemről talán kevésbé közismert tény, hogy 2017 óta érinti azt elsősorban brit első világháborús kulturális emlekezetben Plugstreetként emlegetett (a “Ploegsteert” helységnevet igazította az emlékezet létező angol szavak összetételévé – jellegzetes módja annak, ahogy idegen kifejezések egyik nyelvből a másikba vándorolnak) helyet, ahol 1914 karácsonyán a leghíresebb “karácsonyi tűzszünet” esett meg (egyébként számtalan más helyen, nyugati és keleti fronton egyaránt, történt hasonló), amikor a háború borzalmainak első nagy sokkja után az ellentétes oldalon álló katonák közösen ünnepelték a karácsonyt (pl. focimeccsel), érzékeltetvén annak iróniáját is, hogy Európa különböző nemzeteinek polgárai életmódjuk, világlátásuk és hagyományaik révén sokkal közelebb állnak egymáshoz annál, mint amilyen okokból egymással ellentétes oldalra sodorta őket a sors.
A Páris-Roubaix történelmi vonatkozásai sokkal ismertebbek. Az “Észak Pokla” állandó episzi jelző, amely ma egyértelműen a verseny nehézségére, több szempontból is extrém mivoltára utal, eredetileg azonban a világháborús pusztítás (ezen a környéken zajlottak a háború legpusztítóbb összecsapásai, tessék csak az 1917 című film rommá lőtt városára gondolni) mértékét hívatott egy hatásos (sőt, egy kissé hatasvadász) kifejezéssel megragadni. Hogy a jelző (a verseny beceneve) idővel jelentésmódosuláson ment keresztül, demonstrálja azt a valamit, amit Pierre Nora kívánt a “lieux de mèmoire” terminus technicussal leírni.
- lsd még áttekintésemet a Lehet egy romos malom is emlékezethely? című tanulmányomban, valamint részletesebben, más szerzők tollából (hivatkozom rájuk én is a fentebb említett tanulmányomban), a Studia Litteraria folyóirat emlékezethelyekkel foglalkozó tematikus számát (2012/1-2) [↩]
- Lieux de Mémoire. Gallimard 1984-1992 [↩]
- Nyilván teljesen értelmetlen és haszontalan olyan rangsorolással kísérletezni, hogy a két világégés közül melyik volt a borzalmasabb. Az 1914 és 1918 között zajló fegyveres konfliktust az egész Európára jellemző nagy lelkesedés, majd a hirtelen jött sokkhatás mentalitástörténeti hatásai felől szeretem megközelíteni, és ezért tűnik ez számomra valamivel fontosabb témának. Természetesen közép-európai irodalmárként, a múltfeldolgozás irodalmi formáinak kutatójaként, egyáltalán közép-európai értelmiségiként nem hagyhatom figyelmen kívül (v. ö. a fentebb említett “emlékezés kötelessége” szófordulatot) a század közepén történteket sem. Mindazonáltal érdemes megemlíteni, hogy érzékelhető egy olyan tendencia a kortárs történelemfelfogásban, miszerint a két világháborút érdemes valójában egynek tekinteni, mivel gyakorlatilag az elsőből, következett a második. [↩]
