csütörtök, január 27, 2022
Egynaposok Milano-Sanremo Monumentek

Milano-Sanremo 2021 összefoglaló

A 2021-es Milano-Sanremót Jasper astuyven (Trek-Segafredo) nyerte. Összfoglaó a versenyrőlma TOURázzunk együtt blogon

Íme a thrillerek thrillere a kerékpárversenyek között! 280 kilométer feszültségkeltés, majd 15 kilométer tömény izgalom a nap végén. Íme a Milano-Sanremo.

A tavalyi rendkívüli augusztus verseny után 2021-ben La Primavera visszakerült a naptárbeli eredeti helyére, ahogyan az útvonal nagy része is újra a megszokott nyomtávon haladt. Csupán egyetlen komoly változtatást kellett a szervezőknek eszközölniük: a Turchino hágó földcsuszamlás miatt kimaradt, helyette a Colle del Giovo került be a programba, amely lejtmenetben egy hajszájnyival veszélyesebb útszakasznak tűnt, ám szerencsére – és az elmúlt évek egy-egy emlékezetes versenyeinek fényében kissé meglepő módon – kellemes, napsütéses és főként száraz idő fogadta a versenyzőket.

A nemzetközi elit mezőny azon része, amely Olaszországban tölti a márciust egy szenzácós Strade Bianche és a szintén emlékezetes pillanatokban bővelkedő Tirreno-Adriatico után érkezett Lombardiába, ahol ezen a napon elsősorban a nagy hármast – Julian Alaphilippe (Deceuninck-Quick Step), Wout van Aert (Jumbo-Visma) és Mathieu van der Poel (Alpecin-Fenix), közülük is főként a holland versenyzőt – tekintették a verseny legfőbb esélyesének.

A rajt után hamar kialakult a nap szökevénycsoportja: Nicola Conci (Trek-Segafredo), Andrea Peron, Charles Planet (Team Novo Nordisk), Mattia Viel (Androni Giocattoli-Sidermec), Alessandro Tonelli (Bardiani-CSF-Faizanè), Taco Van der Hoorn (Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux) ésd Mathias Norsgaard (Movistar), akik küzül Charles Planet-t érdemes kiemelni, hiszen mióta csapata meghívást kap a versenyre, azóta mindig (a mai nappal együtt összesen hatszor) benne volt az összeállításban, és ebből háromszor a nap szökésében is.

Szökni a Milano-Sanremón a verseny végkimenetele szempontjából nem különösebben releváns, hiszen amint a bevezetőben is mondtam, az utolsó 10-15 kilométer (az esetek többségében) a mérvadó, de természetesen vannak kisebb különdíjak is, amelyeket a kisebb csapatok ritkábban reflektorfénybe kerülő versenyzői nagy örömmel gyűjtenek be. És természetesen a televíziós (vagy netes közvetítétes) megjelenés is fontos még napjainkban is a kisebb csapatok és szponzoraik számára.

Természetesen kerépárversenyeken soha semmit nem lehet 100 százalék biztosra venni, bármi közbejöhet a verseny közben, melynek következtében egy szökevénycsoport hazaérhet. Hogy ezen a napon ez ne így legyen, azért a már említett három legfőbb esélyes bringás  csapatai tettek a nap folyamán a legtöbbet.

Mint ahogyan az várható volt, az utolsó 30 kilométeren belülre érve fokozódott egyre a feszültség, s csökkent ezzel egy időben a minimumra a szökevények előnye. Az utolsó rebellist, Taco Van der Hornt 24 kilométerrel a cél előtt fogta be a mezőny. Ekkor pont az Ineos kontrollálta a mezőnyt, méghozzá olyan tempót diktálva, amely bármiféle támadást lehetetlenné tett. Már-már érdemesnek mutatkozott készülődni a sprintbefutóra, ám Caleb Ewan (Lotto-Soudal) felbukkanása a gránátosok sorában még így is értetlenkedő fejvakarásra késztette a nézőket. Másrészről persze kicsi az esélye, hogy az Ineos spintbefutóra játszott volna, hiszen Michal Kwiatkowskiért és Tom Pidcockért mentek, nekik pedig pont nem a mezőnyhajrá kedvezet volna.

A Cipressán különösen említésre méltó mozzanatok nélkül jutott túl a mezőny. Közeledett a Poggio, amelyen, szinte pontosan ugyanott, ahol előző alkalommal, Julian Alaphilippe indított támadást. Wout van Aert azo n nyomban tapadt rá. Később még páran csatlakoztak, kialakult egy tucatnyi csoport, amelyben két sprinter is ott tekert, Michael Matthews (Bike-Exchange) és a tejesen megtáltosdott Caleb Ewan is. A Poggio kanyargós lejtmenetében Tom Pidcock rántotta meg a sort, nyúlt is rendesen, de aztán mégis újra összeállt a csoport.

3 kilométeren belülre érve egy pillanatra csökkent a tempó – nem mellesleg, a verseny minden idők egyik leggyorsabb Milano-Sanremója volt -, a versenyzők egymást kezdték figyelgetni, mindenki a másik támadását várta, hogy arra reagálhasson. Ekkor indult meg Jasper Stuyven (Trek-Segafedo), akire talán a legkevésbé számítottak, hiszen mintha a kelleténél egy ütemmel később reagáltak volna a többiek. Stuyven idővel ugyan fáradni kezdett és Søren Kragh Andersen (DSM) utol is érte, ám a mögüttük érkező üldözők még mindig jól érzékelhető távolságra voltak.

A finisben aztán nagyjából egy időben lépett meg Van der Poel az üldözőcsoportból, mint amikor Stuyvben kiugott Andersen árnyékából. Styuvenben még volt annyi energia, hogy elsőként haladhasson át a célvonalon. Második helyen – a verseny lefolyását tekintve, azaz hogy nem mezőhajrá döntött, némi meglegleptésre – Caleb Ewan érkezett, Wout van Aert pedig harmadik lett.

Kapcsolódó bejegyzések
Valahol sajnálatos dolog, hogy az országúti kerékpáros világ berkein belül épp a versenyek királynője, a
A tipikus olasz gran fondóból UCI World Tour kategóriás versennyé magát néhány év alatt kinővő
Roger De Vlaeminck már az első professzionális versenyén bizonyította, hogy az egynaposok világában méltó ellenfele
Kivégezték volna, de véget ért a háború Az 1. világháború során a kerékpáros mezőny számos
Noha majdnem 100 kilométerrel található a cél előtt, a 2,5 kilométeres ötcsillagos besorolású macskaköves szektor

Similar Posts