A kerékpár, mint új közlekedési eszköz megjelenése a 19. század végi Európában minden társadalmi réteg életére hatással volt. Természetesen más okból tetszett az új hóbort a hagyományos és pénzarisztokráciának, másfajta ideológiák praktikus érvényesítési eszközének tekintette a középosztály (ezen belül is, külön-külön e réteg férfi és női tagjai), s szintén más okokból jelentett minőségi javulást az új közlekedési eszköz használata a társadalom alsóbb rétegei életmódjában.
Egy biztos, a kerékpár megjelenése és elterjedése forradalmi változást hozott a modern ember életében.
Ám a hatás oda-vissza irányú volt, és az új közlekedési eszköz használatára időről-időre mégicsak visszahatottak az egyes társadalmi rétegek saját tagjaival szembeni elvárásai. Ismeretes a történet, hogy a fiatal irodista Henri Desgrange-t megszólták, hogy amikor kerékpárral megy munkába, kilátszik a vádlija.
Hasonlóképpen, mostani történetünk főhőse, az a bizonyos Samson nevű kerékpáros is a saját társadalmi rétege egyes íratlan szabályai miatt döntött az álnév használata mellett.
A Kingsman című film egyik jelenetében említ a Colin Firth által alakított karakter valamit arról, hogy egy hagyománykövető gentleman neve illendően csupán háromszor szerepel az újságokban: a születés, a házasság és a halál hírül adásakor, máskülönben illetlenség a lapokba bekerülni (a szokásról természtesen máshonnan is értesülhetünk, ám gondoltam ezt a filmet sokat ismerhetik, ezért innen a példa).
Ez a szokás járhatott a belga Julien Lootens eszében is, amikor az első Tour de France idején, hogy ne hozzon szégyent felső-középosztálybeli családjára, egy felvett névvel (Samson) szerepelt a verseny résztvevői között, s ezáltal az újságok sportrovatában.
Samson az első Tour de France-t egy összetettbeli 7. hellyel fejezte be. Noha részt vett a következő évben is, de egyike volt azoknak, akiket utólag diszkvalifikáltak. Ezenkívül még kétszer állt rajthoz a francia körversenyen, ebből egyik alkalommal 11. helyen végzett összetettben, másikon pedig nagyon hamar feladta a versenyt.