TOURázzunk együtt

Országúti kerékpársport bölcsész szemmel

Roger Lapébie 1911 január 16-án született a franciaországi Bayonne-ban.

1932-kapott először lehetőséget a Tour de France-on történő részvételre, ezt rögtön egy szakaszgyőzelemmel (12. szakasz) ünnepelte meg. A következő két évben is beválogatták a francia csapatba (ne feledjük, a Tour de France-on ekkoriban nemzeti csapatok versenyeztek), 1934-ben öt szakaszt is megnyert, valamint összetettben harmadik helyen fejezte be a versenyt.

Lapébie hírhedten nem jött ki jól a Tour alapító atyjával, Henri Desgrange-zsal, ennek köszönhetően, jó formája ellenére, 1935-ben nem választották be a keretbe, független versenyzőként indult. A következő évben pedig kihagyta a versenyt.

Akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy nem csoda, hogy Lapébie akkor érte el legnagyobb sikerét, miután Desgrange visszavonult az aktív versenyirányítástól. Mindazonáltal az 1937-es Tour de France, melyet végül Lapébie nyert, minden idők egyik legbotrányosabb francia körversenye volt.

Roger Lapébie 1996 október 12-én hunyt el.