Amikor Octave Lapize legyilkosozta a Tour de France szervezőit
A Tour de France első látogatása a Pireneusok magasabb vidékein nem zajlott zökkenőmentesen. Túllépve a párizsi ficsúr párizsi szemponból elmesélt kalandjain a Franciaország zordabb hegyi zúgaival és annak medvéivel (mintha ugyan nem éltek volna itt azelőtt is emberek és küzdöttek volna az elemekkel, mielőtt egy sportlap a saját legendateremtő rutinjával be nem számolt saját újságírója szerencsetlenkedéseiről), az első Toumalet-ra felvezető szakasz fő szereplőinek gondja akadt az újítással.
Az országúti kerékpárversenyek korai időszaka egyértelműen a kerékpár mint új, modern, praktikus, és az évek során egyre megfizethetőbb közlekedési eszköz strapabíróságának bizonyításáról szóltak. (Ezért is voltak kezdetben több száz kilométeres egynaposok, valamit a többnaposokon ilyen hosszú szakaszok, és ezért is tűnik anakronisztikusnak napjainban ragaszkodni az ennyire hosszú távokhoz.) Mindezt kombinálva a soviniszta Henri Desgrange legutóbbi francia háborús vereségben (1870-71 a németek ellen) gyökerező világnézetével, hogy a francia ifjúságot a kerékpározással (is) lehet úgy nevelni, hogy fizikai és pszichés erőnlétben is felvehessék a harcot a németekkel, ha újfent arra kerül a sor, nem meglepő, hogy a Tour de France 1903-as indulása óta mindig is az emberfeletti szenvedésről szólt. (Ami ráadásul a L’Auto eladhatósági szemszögéből is hasznosnak bizonyult.)
A Tour de France útvonala kezdetektől fogva foglalt magába emelkedőket, mégis rendszerint a Ballon d’Alsace (Vogézek) 1905-ös bemutatkozását szokták tradicionálisan az első hegynek, a szakaszt az eldő hegyi szakasznak tekinteni.
Sőt, még ezen a bizonyos 1910-es alkalommal is, amikor a Tourmalet debütált, a verseny első felében járt a mezőny az Alpok vidékén is, igaz az igazi hegyi megmérettések kora csak egy évre rá, 1911-ben, a Télégraph és Galibier megmászásával kezdődött.
Ezenkívül a versenyzőknek már a 9. szakaszon fel kellett menni néhány emelkedőre (például) Portet d’Aspet, azt a szakaszt is Lapize nyerte (ez így már, ugyebár, tompítja a story élét) így az 1910. július 21-én megrendezett szakasz Tourmalet-vel, Aspinnel, Aubisque-kel és Peyresourde-dal,
mint első hegyi szakasz jelentősége inkább csak szimbolikus.
A Luchon és Bayonne közötti 326 kilométeres szakasz előtt Francois Faber, az előző évi kiírás győztese vezetett összetettben, s ez nem változott a szakasz után sem, a szakaszgyőztes Octave Lapize csak a 13. szakaszon vette át a vezetést, hogy aztán ne is engedje ki a kezéből egészen Párizsig.
A Tourmalet-ra Lapize Gustave Garrigou-val együtt ért fel, az egyetlen versenyzővel, aki a hegy mászása közben nem szállt le a kerékpárjáról, s ezután következett a zord Aubisque, ahol a szervezők autója is jelen volt. (Desgrange amúgy nem, helyette Victor Breyer tartotta kézben az eseményeket). Ez adott lehetőséget arra, hogy, a különböző források által különbözőképp megörökítve ugyan, de megtörténjen a nevezetes eset, hogy
Lapize gyilkosoknak nevezte a szervezőket,
amiért a bringásoknak ilyen embertelen körülmények között kell versenyezniük. (Ne feledjük, ezek az utak még messze nem aszfaltozottak voltak, de szerencsére aznap napos, száraz idő volt ellentétben egy-két hírhedt Tourmalet-szakasszal.)
Érdekessége ennek az Aubisque csúcsra érésnek, hogy nem Lapizék, hanem egy helyi versenyző, François Lafourcade ért fel elsőként az emelkedőre, ami aznap, az utolsó volt a legendás négyes közül, mintegy negyed órával a verseny nagy esélyesei előtt, amiért állítólag a szervezők alig akartak hinni a szemüknek, hogy mégis hogy lehet ez. Lafourcade aztán megállt pihenni, mihelyt leért az emelkedőről, ott érték utol a többiek.
Az 1910-es Tour de France 10. szakasza beleillett abba a narratívába, ami
a Pireneusokat, s különösképpen a Tourmalet-t egyfajta ősi, mítikus ellenségként ábrázolja,
szemben az Alpokkal, melynek gyakran használt emelkedői néha (objektíve) magasabbak és (szubjektíve) nehezebbek is, ám utóbbi hegység előző évszázadokban teljességgel másként alakuló (kultúr)története nehezen engedte volna magába ezt a fajta drámai értelmezését az országúti kerékpárosok által meghódítandó hegyeknek.
