Milano-Sanremo 2020 augusztus 8,

RCS Sport vs. a közlekedési káosztól tartó polgármesterek 0:1

Mint ahogyan arról már szó volt korábban, az elit országúti versenynaptár átrendezése eddig nem ismert problémákkal szembesítheti a versenyszervezőket. Ilyen például az olaszországi szabadságolások főszezonja miatti közlekedési káosz eshetősége.

Augusztus elején várhatóan megnövekedik majd a tengerpart felé irányuló belföldi forgalom, miközben a turisták is szép lassan visszatérnek az országba. Egy ilyen helyzetben a versenyek miatt szükséges útlezárások komoly fennakadásokat okozhatnak.

Ezért aggódnak Savona megye (Lombardia) azon polgármesterei is, akik a Mlano-Sanremo útvonalában érintett településeket vezetik. A problémát jelezték a verseny szervezőinek is, akik néhány nappal ezelőtt még az eredeti tervektől (és az elmúlt 7 év programjától) el nem térő útvonalat tettek közzé.

Most azonban mégis változtatni kényszerültek. Csupán az utolsó 40 kilométer marad az eredeti tervekből (nyugalom, a Cipressa és Poggio nem marad ki), viszont idén nélkülöznünk kell a legendás Turchino hágót és a rendszerint az  útvonal utolsó negyedében található három kis Capót.

(forrás)


Kapcsolódó bejegyzések:

Milano-Sanremo 2020 – Útvonal

Milano-Sanremo 2020 – Rajtlista

Az első Milano-Sanremo (1907)

 

Kapcsolódó bejegyzések
A nyári turisztikai jellegű autóforgalom miatt bonyodalmakat okozhat az útlezárás.  Néhány nappal ezelőtt Savona megye
Milano- Sanremo 2020. augusztus 8. szombat (299 km)  
Astana Pro Team LUTSENKO Alexey  AG2R La Mondiale NAESEN Oliver VENDRAME Andrea WARBASSE Larry  Team
2020. augusztus 29-szeptember 20 (Megjegyzés: az ASO hagyományosan 4-5 héttel a verseny kezdete előtt szokta
Tour de France  2020. augusztus 29-szeptember 20. (értelemszerűen a lista még nagyon előzetes, végleges összeállításért

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.