Most, hogy a rendkívüli őszi versenynaptár alapján kerülni fogják egymást a Bora-Hansgrohe első számú sprinterével, Peter Sagannal. 

Sagan a három Grand Tour körül a Giro d’Italiát (karrierje során most először) és a Tour de France-ot (9. alkalom) választja,  Ackermann  számára pedig a Vuelta lesz a fő szezoncél.

A német sprinter a kényszerszünet után Romániában (Sibiu Tour) kezd, majd a Tour de Pologne-on és a Tirreno-Adriaticón kíván részt venni két állandó felvezetőemberével Rüdiger Seliggel és Michael Schwarzmannal egyetemben.

(forrás)

Kapcsolódó bejegyzések
A Quick Step főnök a teniszezők esetéből kiindulva aggódik.  Mint közismert, nem jól sült el
Már ami az Astana Grand Tour összeállításait illeti. Míg Lopez a Tour de France-ra (jelenlegi tervezett
Főként az októberi tavaszi egynapos klasszikusokra. Ugyan nem Gianni Moscon (Ineos) volt az egyetlen versenyző,
Tom Dumoulin (Jumbo-Visma) volt egyike azon néhány nagy névnek az elit kerékpáros mezőnyben, akik nem
A Mitchelton-Scott sportigazgatója elemezte az új World Tour naptár által előállt helyzetet.  Az UCI által

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.