TOURázzunk együtt

Országúti kerékpársport bölcsész szemmel

Nem duplán látsz, tényleg a Yates ikrek végeztek az első és második helyen.

(Tour de France 2023 1. szakasz összefoglaló)

Jó, persze, ez a poén már jóval kevésbé üt, mióta nem egy csapatban versenyeznek, és változott annyit az arcuk, hogy már nem csak a napszemüvegeik révén lehet őket megkülönböztetni. Ám ennek ellenére, a Yates fivéreket az élen tekerni látni ritka látvány. Valószínűleg még őket magukat is meglepte a helyzet.

Már csak azért is, mert Adam elvileg segítői feladatokat látott el Tadej Pogacar mellett az UAE Team Emirates színeiben az utolsó emelkedő előtt, miközben Simonnak a Jayco-AlUla csapatánál csak magával kellett foglalkoznia (illetve, értelemszerűen, Pogacarral is, mint riválissal, azaz más módon, mint testvérének.) Már csak ezért is jelzésértekű, hogy a befutó előtti pár száz méteren végül Simon volt az, aki leszakadt a másiktól, és nem fordítva.

Márpedig Adam Yates nagyot ment a Côte de Pikén, hogy előkészítse Pogacar támadását 10 kilométerrel a cél előtt. Ahogyan várható volt, a kétszeres Tour de France győztessel csak a címvédő Jonas Vingegaard (Jumbo-Visma) tudott együtt tartani, illetve a Cofidises Victor Lafay, aki még egy kis támadásféleséget is merészelt ezen a trión belül, bár kevés eredménnyel.

A Côte de Pike végül Pogacaré lett, ám lejtmenteben a Yates ikrek keveredtek az élre, akik aztán végig is menték együtt a hátralévő nyolc kilométert.

Holnap tehát Adam Yates versenyezhet sárgában.


 

PILLANTS RÁ A KÖVETKEZŐ NAPOK PROGRAMJÁRA

A 4. szakasz programja a 2023-as Tour de France-on

Tour de France szakaszok 2023 – 4. szakasz (Dax -Nogaro)

Tour de France 2023 útvonal 4.szakasz 2023. júlis 4. kedd Dax -Nogaro 181,8 km

Tour de Fraance 2023 amit a 3. szakaszról tudni érdemes.

Tour de France szakaszok 2023 – 3. szakasz (Amorebieta Etxano -Bayonne)

Tour de France 20233. szakasz2023. július 3. hetfőAmorebieta-Etxano – Bayonne187, 4 km Profil: Térkép:  

Tour de France 2023 2. szakaszának programja

Tour de France szakaszok 2023 : 2. szakasz (Vitoria Gasteiz -San Sebastian 208,9 km)

2.szakasz2023. július 2. vasárnapVitoria Gasteiz -San Sebastian208,9 kmProfil:Térkép:  

TOUR DE FRANCE ÚTVONAL SPECIÁLIS ÁTTEKINTŐ BEJEGYZÉSEK

Áttekintő térkép Tour de France 2023

Tour de France 2023 harmadik hét programja

Tour de France 2023 július 1-23. Az utolsó hét programja. Szakaszok 16-21. (2023. július 18 – 23.) 16. szakasz 2023. július 18. […]

Áttekintő térkép Tour de France 2023

Első és kiemelt kategóriás emelkedős szakaszok a 2023-as Tour de France-on

Fontos: az alábbi bejegyzés azokkal a szakaszokkal foglalkozik (szakaszprofilokért görgess tovább a szöveges bevezető alá), amelynek  programjában első és kiemelt kategóriás emelkedők […]

Mark Cavendish celba érésey amint beállítja Eddy Merckx 34 győzelmes rekordját a 2021-es Tour de France-on

Mark Cavendish rekordjára vársz? Ezeken a szakaszokon várható klasszikus sprintbefutó

Mark Cavendishnek végleges visszavonulása előtt még egyszer utoljára lehetősége lesz megdönteni a legtöbb Tour de France szakaszgyőzelem rekordját. Mint azt minden bizonnyal […]

Tour de France 2023
1. szakasz
2023. július 1. szombat
Bilbao - Bilbao
182 km 

(Előzetes szövegelősdi)

Emlékszünk még a 2021-es Tour de France nyitó hétvégéjére Bretagne-ban? Amikor az első szakaszon Julian Alaphilippe, a másodikon pedig Mathieu van der Poel ért elsőként át a célvonalon és vitte el egyben a sárgát?

Én midenképp emlékszem, és azóta is úgy emlegetem, hogy az a szakasz olyan volt, mint egy sorozat pilot epizódja. Hiszen ellentétben a korábbi évek/évtizedek hagyományaival, amikor vagy egy rövid időfutam, vagy egy klasszikus sprintbefutó nyitotta a háromhetes versenyt, amelyeken kevésbé a későbbiekben főszereplőkké váló versenyzők szoktak lenni reflektorfényben, ezen a két évvel ezelőtti versenyen a mezőny legfontosabbjai tették oda magukat már a  nyitó szakaszok hajrájában is. Egy kicsit benne volt minden az elkövetkező napokból, egy kicsit mégis rendkívüli volt, mert hiszen a hétvége után, melyben kontúrosabban jelentek meg a párharcok, végül mégiscsak megkezdődtek az első hétre jellemző szürke hétköznapok, hasonlóképpen ahhoz, ahogyan napjainkban a televíziós sorozatok első epizódja (gyártási és marketing okokból) is kicsit jobban sűríti az eseményeket, a drámaiságot, a történet folyamán fontossá váló karakterekre koncentrál, hogy aztán egy visszafogottabb, tompább, szürkehétköznapibb módon elkezdődjön az igazi történetmesélés.

Nos, a 2023-as Tour de France első szakasza is magában hordoz egy efféle lehetőségeket, legalább is a szakasz profilja kapcsán, így teljes joggal ülhetünk le a televízió elé egy mozgalmas etap reményében ezen a július 1-i délutánon.

FONTOS UPDATE! 

A szervezők kivették a programból a harmadik emelkedőn szerezhető bónuszt, azzal érvelve, hogy abban az esetben, ha benn maradt volna ez a bónuszhajrá, előfordukhat, hogy nem a szakaszgyőztes lenne egyben a sárga trikó viselője is.

És hát

"hova vezetne az?"

-mondhatnájk Mrs Lipton szavaival. Szerintem ezzel pont a kvintesszenciáját vették el a szakasznak, de majd meglátjuk, mit hoz így az utolsó 10-15 km.

A szakasz profilja

Új szakaszprofil a Tourmde Frence 2023 1. szakaszához

 

A szakasz térképe

Tour de France 2023 1.szakasz térkép

Côte de Pike

Côte de Pike : emelkedőca Tour de France 1. szakaszán

ARCOK A MEZŐNYBŐL

Félszemű kerékpáros az 1920as évek országúti kerékpáros világában

Arcok a mezőnyből: az üvegszemű biciklis

Amikor a francia kerékpáros, Honoré Barthélémy (1891-1964) nagyon csúnyán bukott az 1920-as Tour de France 8. szakaszán (Perpignan – Aix-en-Provence, 325 km), érzékelte ugyan, hogy […]

Jules Deloffre, az akrobata bringás

Jules Deloffre (1885-1963), az akrobata bringás

Mindig különös érzés napjaink formalizált professzionális sportvilágából visszatekinteni az egy évszázaddal korábbi viszonyokra. Az országúti kerékpársport természetesen mindig is profi sportnak volt tekinthető, hisz megszületésében […]

 

A TOURázzzunk együt blogról és szerzőjéről

A TOURázzunk együtt Pethő Anita irodalmár, kritikus, a történelmi regény szakértőjének országúti kerékpársporttal foglalkozó blogja. Mint ahogyan az a blogszerző elsődleges érdeklődési/tevékenységi  köréből is sejthető,

a TOURázzunk együtt blog is kultúraelméleti -és történeti aspektusból közelít saját témája felé.

Pethő Anita kulturális és sport szakíró. Irodalmár és kerékpársport szakértője. TOURázzunk együtt blog szerzője.A blog figyelmet fordít a sportág kialakulásának társadalomtörténeti jelentőségére, a nagy neves versenyek kezdeti időszakára, valamint a két világháború (de különösen az első nagy világégés) kerékpársport-történeti hatására.

A TOURázzunk együtt angol nyelvű testvérblogján, a PelotonTales blogon hasonlóképpen megtalálhatóak ezek a témakörök, sőt, egyik-másik topik részletesebben is, mint a magyar nyelvű oldalon.

További Pethő Anita blogok/online projektek

Az Egy olvasó naplója blog szolgál afféle főhadiszállásként (vagy használva inkább a digitális világ szókészletét, "hub"-ként), ezen az oldalon tehát gyakorta lehet találkozni a történelmi fikcióval (ezen belül történelmi regényekkel, filmekkel, sorozatokkal egyaránt) , a felvilágosodás/európai modernitás 21. században igencsak időszerűvé vált revíziójával és civilizációkritikával. A blogon továbbá gyakorta előfordulnak olyan kulcsszavak, mint kulturális  emlékezet, múltfeldolgozás és nosztalgia.

Pethő Anita a 2010-es években az egyik legtöbbet publikáló szereplője volt a kortárs magyar irodalmi életnek. Rendszeresen írt irodalmi programokról a kulturális portálok többségére, ahogyan könyvkritikái is megtalálhatóak voltak szinte az összes mérvadó irodalmi folyóiratban. A kortárs irodalmi élethez szorosan kapcsolódó témák közül a pályakezdő /elsőkötetes szerzők könyveiről írott kritikák írása, illetve a különféle irodalmi programok nagyközönséggel történő ismertetése játszották fontos szerepet. Bár a kortárs irodalmi közegbeli aktivitás intenzitása egy tudatos döntés következtében alábbhagyott, friss kortárs magyar szépirodalmi kiadványokról azonban még így is jelennek meg néha "hagyományos kritikák"a blogon.