TOURázzunk együtt

Országúti kerékpársport bölcsész szemmel

Maurice Garin (1871-1957) csupán a véletlennek köszönhetően lett professzionális kerékpáros.

Már több versenyen is részt vett amatőrként az 1890-es évek elején, amikor 1893-ban úgy döntött, hogy megméretteti magát egy a saját városában rendezett eseményen. Csupán a rajtnál derült ki, hogy a versenyt profiknak szervezték.

Garin tehát megvárta, míg a profik elrajtolnak, majd nyomukba eredt,  megelőzte őket, végül megnyerte a versenyt. A szervezők ugyan nem voltak hajlandóak kifizetni a győzelemért járó pénzdíjat, de a közönség kétszer annyit gyűjtött össze neki.

Az első Tour de France szervezése idején Garin már sztárnak számított, saját segítőkkel dolgozott, akiknek feladata volt többek között a versenyző étkezésének és elszállásolásának megoldása. Garinnek és a többi olyan versenyzőnek, aki körül saját stáb tevékenykedett, így természetesen komoly helyzeti előnye volt a mezőny többi tagjával szemben (az első pár Tour de France-on, akár szponzorált, akár nem, akár segítőkkel érkezett, akár nem, de mindenki egyéni versenyzőként állt rajthoz). Nem meglepő hát, hogy  Garin az első szakasztól fogva vezette a versenyt, és az összetett elsőség mellett a szakaszok felét (hármat a hatból) is megnyerte.

Maurice Garin a második Tour de France-is az eredménylista élén zárta, ám utólag, csalás miatt megfosztottak elsőségétől, és a versenyzéstől is eltiltották.

Garin egyébként nem csupán a Tour de France-on volt eredményes, de többek között kétszer (1897 és 1898) is megnyerte a Paris-Roubaix-t (az 1896-os első alkalommal harmadik helyen végzett).