TOURázzunk együtt

Országúti kerékpársport bölcsész szemmel

2024. október 29-én hirdetik ki a 2025-ös Tour de France (2025. július 5-27) programját. Az eseményt megelőző hetekben rendszerint csurrannak-csöppennek előzetes információk, köszönhetően elsősorban a helyi/regionális újságok ezzel kapcsolatos híreivel. Így aztán némi odafigyeléssel és utánajárással könnyen ki lehet következtetni, hogy nagyjából merre halad(hat) majd a verseny útvonala a következő évben.1

Nézzük tehát mit tudhatunk (sejthetünk?) az útvonalról 2024. szeptember 30-án, kevesebb mint egy hónappal a teljes program nyilvánosságra hozatala előtt.

Az első három szakasz programja már biztos

A Tour de France szervezői már 2023 őszén bejelentették, hogy a verseny Lille-ből fog rajtolni, s rögtön meg is adták az első három szakasz rajt és célallomását. Noha Lille kapcsán majdhogynem evidens lenne (ahogyan ez történt 2022-ben is, amikor legutóbb járt arra a Tour), nincs szó bármiféle Roubaix-szakaszról.

És ez így van jól.

Minden bizonnyal még a legelvetemültebb Roubaix -rajongók se szeretnék, ha a Tour de France résztvevői, főképp a fő esélyesek már rögtön az első napon kénytelenek lennének feladni a versenyt. (Nem mellesleg magának a Paris-Roubaix-nak a szerepét és helyét a modern kerékpársportban is át kellene gondolni – na de erről majd máskor és máshol részletesebben.)

Vár Normandia és Bretagne

“Normandia Athénja”, Caen városa 2025-ben ünnepli Milleniumát. A városvezetés pedig egy évtizede szeretne a 2006-os legutóbbi alkalom után újra házigazda lenni. Az Ouest-France regionális lap folyamatosan foglalkozik a témával, további normandiai és bretage-i lehetséges helyszínekkel kapcsolatos hírek esetében is jelenleg ők a legjobb elsődleges forrás.

Úgy tűnik, hogy Caent igencsak megünnepli a jövő évi Tour de France, hiszen nagyon is valószínű, hogy az 5. szakaszon (2025. július 9) egy Caenből rajtoló és Caenbe visszatérő egyéni időfutamon kell majd a versenyzőknek teljesiteniük.

Hódító Vilmos városából nézzünk át az öccse (feltestvére), Bayeux-i Odo városába, ugyanis a falikárpitjáról hires település jelen információk szerint szintén az útvonal része lesz, valószínűleg rögtön a caeni időfutam után másnap.

A 2021-es Tour de France Mur-de-Bretagne-i  Grand Depart-ja egyik nagy kedvencem, adott is számomra elég gondolkodnivalót (erről is majd máskor és máshol, valahol ott majd,  ahol a Paris-Roubaix újragondolásáról). A verseny valószínűleg visszatér majd újra a helyszínre, valamikor az első hét második felében.

Dél felé, az óra járásával ellentétesen

Sokat értelemszerűen nem kell ahhoz agyalni, hogy lássuk, merre  lesz az arra a 2025-Tour de France-on. Lille-ből, az észak-keleti csücsökből indul a verseny, s halad nyugat felé egészen Dunkerque-ig (Dunkirkig), egy ideig elmélázhatunk, hány azóta világszerte ismertté vált színész játszott Cristopher Nolan zseniális filmjében, majd a verseny halad tovàbb dél felé. Egészen pontosan, a velowire számára a helyi szervezők által megerősített információk szerint július 13 környékén Châteauroux-ba érkezik majd a verseny, bár azt még nem tudni, pontosan milyen formában is.

Mivel július 14 jövőre hétfőre esik, így több mint valószínű, hogy az első pihenőnap csúszni fog egyet, és hétfő helyett kedden illesztődik majd a programba. Az ünnepnapi szakasz célállomása valószínűleg a Le Mont-Dore emelkedője lesz, nem messze a Puy de Dôme-tól, ami viszont valószínűleg 2025-ben sem lesz az útvonal része. (Pedig milyen érdekes hangulata is volt a 2023-as nagy visszatérésének!)

Pihenjünk meg Languedocban – kétszer is!

A már említett július 15-i első pihenőnap úgy tűnik, hogy Toulouse-ban lesz, a második (július 21) pedig Montpellier-ben.

Kicsit csúsztattam, amikor azt mondtam, hogy Languedocban lesz mindkét pihenőnap, hiszen Montpellier a modern megyerendszer 1791-es létrehozásakor Hénault megye székhelye lett, de a kora újkorban orvosképzésével a versenyt Párizsal is felvevő egyetemi város évszázadokig Languedoc tartomány egyik központja volt.

Mindenesetre a két déli történelmi város szolgál majd valószínűleg a két pihenőnap helyszínéül, sőt a 11.szakasz (2025. júlis 16) rajt-, vagy cél- (vagy mindkettő) állomása is Toulouse lesz, ami azt jelenti, hogy a 11-15 szakaszokon javarészt a Pireneusokbsn tartozkodik majd a mezőny. (Ez persze még nem jelenti azt, hogy mindegyik szakasz hegyi szakasz lenne.)

Mont Ventoux a harmadik hét legelején

Több francia újság (például,vagy például)  foglalkozott a napokban annak lehetőségével, hogy 2021 után a Tour de France visszatér a Mont  Vemtoux-re.

Ha valóban így lesz, akkor minden bizonnyal a 16. szakasz (2025.július 22) lesz a látogatás napja. A mezőny aztán az Alpok irányába menetel tovább.

Finálé az Alpokban, valószínűleg Alpe d’Huez -t is beleértve

Úgy néz ki, hogy a Tour de France visszatér Alpe d’Huezbe.

Ennél sokkal több jelenleg nem tudható arról, miként alakul a verseny az Alpokban, de az több mint biztos, hogy Valence városa része lesz majd valamilyen formában az útvonalnak.

Végezetül, jelenleg semmi olyan informàció nem áll rendelkezésre, amely esetleg ellent mondana annak, hogy a verseny, szokás szerint, újra Párizsban ér majd véget.



További Tour de France 2025 pletykák (angolul)  odaát a PelotonTales blogcsalád (a TOURázzunk együtt blog angol nyelvű testvérprojektje) 2025-ös Tour de France-ra fókuszáló alblogjan.



(Boritókép: Charly Lopez / A.S.O)

  1. Ennek a speciális oknyomozó bloggerkedésnek a velowire.com oldal a nagy mestere. []