A Moser-dinasztia

A kerékpárosok közt nem ritka, hogy testvérpárok versenyeznek, a jelenlegi mezőnyben is akad néhány ( többek között a Quitana-, Sagan-, Nibali-fivérek), sőt, ne feledkezzünk meg a tényleg teljesen megkülönböztethetetlen Yates-ikerpárról, de kerékpáros dinasztiák már ritkábbak. (Igaz, a Yates-család ebbe a kategóriába is beleillik).

Az olaszok nagy kerékpáros dinasztiája a Moserek, az első generációban  11 (egyes források szerint 12) gyermekből négy is profi kerékpáros lett. Az 1934-ben született Aldo a legidősebb, aki az 1956-os havas Giro d’Italián is fontos szerepet játszott és egy napig viselte a rózsaszín trikót is, méghozzá 1958-ban. Egészen 1970-es évek közepéig versenyzett, vallásos emberként magával vitte a versenyekre saját lelkészét (egyben rajongóját) is. Szokták “a kerékpáros pék” becenéven illetni, mivel mielőtt profi versenyző lett volna, kerékpáros kifutófiú volt egy pékségben (avagy számára is, mint oly sok mindenkinek az olasz kerékpársport korábbi korszakaiból a hétköznapi, megélhetést biztosító tevékenysége is szorosan kötődött a kerékpárhoz).

Enzo, az 1940-ben született fivér, akiből szintén profi kerékpáros lett, ugyancsak viselhette a rózsaszín trikót, ráadásul már nem egy, hanem két napig, 1964-ben.  2008-ban egy sajnálatos baleset következtében vesztett életét: saját traktorja ütötte el. Aldo és Enzo (valamint a később színre lépő Francesco) révén a család négy évtizedben ( az ’50-estől egészen az ’80-as évekig) is szerepet játszott a Giro d’Italia történetében.

Az 1947-ben született Diego szintén vett részt profi versenyeken,  1973-ban például mind a négyen egy csapatnak a tagjai voltak (Enzo mint a menedzsment része). Diego a dinasztiaalapítás szempontjából fontos szereplője e történetnek, hiszen az ő fia a 2013-as Strade Bianche győztes  Moreno és a szintén profi Leonardo.

A család leghíresebb és legeredményesebb tagja azonban minden kétséget kizáróan az 1951-es születésű Francesco, aki világbajnokságot (1977), Giro d’Italiát (1984) és számtalan egynapos versenyt is nyert, valamint Eddy Merckx (1972) egyórás rekordját is megdöntötte 1984-ben, de ezt az UCI 1997-ben annullálta (sok más időközben felállított rekorddal együtt), mondván kerékpárja a referenciaként meghatározott Merckx-kerékpárhoz képest túl sok technológiai előnnyel rendelkezett.

Francesco Moser tartja a rekordot az összesen megnyert versenyek (és szakaszok) tekintetében (273), a beceneve Sheriff volt, egyrészt testtartása, másrészt a mezőnyben kivívott tisztelet okán.  Eredményes pályafutása végén, mint a környék egyik prominens személyisége közéleti szerepet  is vállalt, valamint  részt vesz a család borászatának vezetésében és népszerűsítésében. Fia, Ignazio neve is szerepel egy-két tétel erejéig a kerékpáros statisztikákban, igaz, őt másfajta népszerűség érdekli: részt vett az olasz  VIP -Big Brotherben.

(Felhasznált irodalom: John Foot: Pedalare! Pedalare! Bloomsbury, 2011)

A kiemelt képen: Moreno, Francesco, Diego és Aldo Moser

Kapcsolódó bejegyzések
A Paris-Roubaix több mint 120 éves története bővelkedik ellentmondásos versenyekben és téves vagy egyenesen botrányos
Ma már szinte elképzelhetetlen, de még az 1950-es években is előfordult, hogy valaki kis túlzással 
Kivégezték volna, de véget ért a háború Az 1. világháború során a kerékpáros mezőny számos
Laurent Fignon és a hírhedt nyolc másodperc (Tour de France 1989) 1989-ben Laurent Fignot Tour

Könyvajánló

Holler Box