Minden borult egy pillanat alatt – Giro d’Italia 2019 – 4. szakasz összefoglaló

A szakasz előtt várható volt, hogy akár a top10-ben is átrendeződhetnek kicsit az erőviszonyok. No de nem olyan módon, ahogyan ez  végül megtörtént.

A 235 kilométeres szakasz Orbetello és Frascati között az előzetesek alapján inkább ígért szólógyőzelmet, mint sprintbefutót, az utolsó két kilométer azok számára tűnt kedvezőnek, akik nincsenek ellenséges viszonyban a rövid, de meredek emelkedőkkel. Ej, ha Alejandro Valverde (Movistar) itt lett volna! (De nincs itt.)

Hárman szöktek meg a szakasz elején: Marco Frapporti (Androni-Sidermec), Mirco Maestri (Bardiani-CSF) és Damiano Cima (Nippo-Fantini-Faizanè). Az utolsó szökésben töltött kilométereket Frapporti és Maestri kettesben, Cima nélkül tekerte le, de ahogyan az a nagy könyvben meg van írva, a 10 kilométeres lélektani határnál befogták őket is. Frapporti egyébként egy ideig elmondhatta magáról, hogy virtuálisan vezette az összetettet. Legnagyobb előnyük 12 perc körüli volt, az Groupama-FDJ és a Lotto-Soudal vezette mezőny a szakasz nagy részén hosszúra eresztette a pórázukat.

Tíz kilométeren belül leginkább az összetett menők csapatai igyekeztek elöl helyezkedni, legalább is addig, míg el nem érik a 3 kilométeres megváltást jelentő határvonalat,  hogy így tudják első számú embereiket biztonságban. Mint láthattuk, volt is ok az aggodalomra. Az első bukás még csupán néhány a mezőnyben hátrébb helyezkedő versenyzőt érintett, míg a második, amire nagyjából 6 kilométerrel a cél előtt került sor, a mezőny nagy részét érintette.

Kettészakadt a mezőny, az összetett esélyesek közül pedig a rózsaszín trikóban tekerő Primoz Roglic (Jumbo-Visma), Moguel Angel Lopez (Astana), illetve a valószínűleg a csapatán belül első számú emberré előlépő Richard Carapaz (Movistar) maradtak meg az első csoportban.

Az útvonal nehezebb részét jelentő utolsó két kilométert  egy 8 főre csökkent első csoport kezdte meg elsőként, az UAE Team Emiratesből két ember is benne volt: a szakasz egyik fő esélyese, Diego Ulissi, valamint segítője, Giovanni Visconti. A végére hatan maradtak: Ulissi, Roglic, Carapaz, Caleb Ewan (Lotto-Soudal), Pascal Ackermann ( BORA-hansgerohe) és Florian Senechal (Deceuninck-Quick Step).

Míg a többiek hezitáltak, Carapaz támadásba lendült. Legjobban Ewan reagált rá, és az utolsó 150 métert szemmel láthatóan is gyorsabban tette meg, de nem annyira, hogy végül le is hajrázza Carapazt.

A szakasz nagy nyertese egyértelműen Primoz Roglic, aki így a riválisai többségével szemben képes volt növelni előnyét, míg nagy vesztese a bukásba belekeveredett Tom Dumoulin (Team Sunweb), aki 4 perc 4 másodperc hátránnyal ért célba. A legfrissebb hírek szerint nem törött semmije, de holnap reggel többet tudunk meg arról, folytatja-e a versenyt.

Kapcsolódó bejegyzések
Ütközik az időpont a Tour de France-szal. A  svájci világbajnokság időpontját nem érintette - legalább
Tom Dumoulin (Jumbo-Visma) volt egyike azon néhány nagy névnek az elit kerékpáros mezőnyben, akik nem
Az a fránya bal térd. Nem tűnt súlyosnak Tom Dumoulin (Sunweb) sérülése a Giro d'Italia
Nagy nevek, akiket ne keress a mezőnyben! (Helyenként átfedést a Giro-kedvencek, akiket ne keress a
Még mindig az a fránya bal térd.  Tom Dumoulin (Team Sunweb) a Giro d'Italia 4.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.