Egyik legerőteljesebb jelzése annak, hogy az elmúlt években mennyire eltávolodtam – ha ugyan egyáltalán volt is közöm valaha hozzá – az átlagmagyar valóságtól, hogy én még mindig úgy érzem, hogy meg kell magyarázni a koncepciót (egyáltalán, kimondani, leírni, hogy van a döntések mögött intellektuális tudatosság), mi alapján használom egy kifejezés nemzetközi (legtöbb esetben angol) és mikor a magyarosított formátumát.
A nyelvhasználat elsődleges kommunikációs (informacióátadásra szolgáló) funkcióján túl természetesen mindig is bírt identitáskifejező erővel, ami nem csak az egyénre, az ő (kívánt, vágyott) tarsadalmi helyzetére, de közvetve arra a társadalomra nézve is információkkal szolgál, amiben az egyén létezik. Ott van például az a nagyjából a 2000-es években megjelenő, multiknál alacsony státuszú irodai munkát végző fiatal nőtípus, aki még a kávéhazi pletykalkodásaiba is folyamatosan belekeveri, szélszel, mítingel, vocsöröz, riportol, stb, azt a néhány angol kifejezést, ami körül mindennapi élete forog. S bár fizetése rendszerint nem éri el mondjuk egy norvégiai takarítóét, ám a saját közegében, abban a világban, ahonnan érkezik, valószínűleg egy ilyen irodai állás már kimagasló sikernek számít, így ezt beszédmódjával is folyamatosan igyekszik reflektorfényben tartani.
De csak söpörgessek előbb a saját házam táján, nem igaz?
A rendszeresen használt nota benéimmel, ad absurdumjaimmal, vagy a zsenántjaimmal én magam is igyekszem folyamatosan jelezni, hova (klasszikus műveltségű tradicionális polgári értelmiségi középosztály) sorolom, miféle embernek látom magam. Ráadásul mivel nagyjából hét éve radikálisan lecsökkentettem a mindennapi kommunikációm más magyar anyanyelvűekkel, így kiszakadtam abból a folyamatból is, ahogyan egy nyelv a hétköznapi állandó kommunikáció során természetesen változik, fejlődik. Az én magyarom egy halvány árnyalatnyit korábbi státuszban konzerválódott magyar nyelv, amit persze, nyilván, olyan szakemberként, akinek a nyelv az elsődleges munkaeszköze, igyekszem előnyömre fordítani.
Nade, mit kezdjünk mindezen első ránézesre feleslegesnek látszó információkkal egy országúti kerékpársportról szóló oldalon?
Szinte azóta, hogy egyáltalán elkezdtem az országúti kerékpársportról írni, zavart egyes versenyek kapcsán, hogy a magyar helyesírási hagyomány szerint elvileg át kellene írni a helységnevet magyar verzióra, ám ez a használat során még több nyelvhelyességi és közérthetőségi problémát okoz. (Emiatt is sokkal jobban eső, felszabadultabb érzés volt elkezdeni a témáról angolul irni, ahol nem birizgált folyton ez a dilemma.)
Így aztán most, hogy radikálisan átszervezem a TOURázzunk együttöt, legyen tisztázva a helyzet: