A Col de La Loze 2020-ban debütált a Tour de France-on. A rendkívüli időben szervezett verseny 17. szakaszán volt minden:
Lopez-szóló, Pog&Rog Show és Bahrain-McLaren öngyilkos alakulat.
Az összetett élén a 9. szakasz óta Primoz Roglic (Jumbo-Visma) állt, mögötte hol 40, hol 44 másodpercre Tadej Pogacar (UAE Team Emirates). A mezőny előző nap is hegyi szakaszt (bár jellemzően alacsonyabb kategóriás emelkedőkkel) tudhatott le, és másnap is hegyi szakasz várt a bringásokra. Maga a 17. szakasz 170 kilométer hosszú volt, és a 21, 5 kilométer hosszú Col de La Loze előtt még a Col de la Madeleine is a program része volt.
A Col de Loze lábához három szökevény érkezett: Julian Alaphilippe (Deceuninck- Quzick Step), Gorka Izagirre (Astana) és Richard Carapaz (INEOS- Grenadiers). Két perc volt csupán az előnyük, így egy ilyen hosszú és nehéz emelkedő előtt nem igazán remélhettek mást, csak csodát, hogy egyiküknek sikerül hazaérni.
Külünösképpen abból a szemszögből tűnt veszélyesnek a helyzetük, hogy nem a sárga trikós csapata, hanem a Bahrain-McLaren diktálta a tempót a főmezőnyben nagyjából a szakasz fele óta. S mi másért tették volna ez, ha nem azért, hogy első számú emberüket, Mikel Landát szakaszgyőzelemhez segítsék.
A három szökevény közül előbb Alaphilippe, majd Izagirre szakadt le, 7 kilométerhez érve Carapaz már egyedül tekert a cél felé, és az elkövetkező egy-két kilométeren már-már reménykedni kezdhetett abban, hogy hazaér, mivel az előző néhány kilométer alatti 20-25 másodperces előnye hirtelen duplájára ugrott.
Ekkor még mindig a Bahrain-McLaren diktálta a tempót, de egyre kevésbé volt logikus, hogy miért, ráadásul a Roglic egyik segítőjeként jelen lévő Tom Dumoulin folyamatosan érzékeltette, hogy ők akár nagyobb tempót is tudnának menni (bár ebben a szituációban nem különösképpen ez lenne érdekük).
4 kilométernél aztán az Pogacar maradék segítője, David de La Cruz állt az élre, s rögtön csökkeni is kezdett a különbség. Persze ez volt az az év, amikor az UAE-t is váratlanul érte, hogy ennyire jól megy ez a verseny Pogacarnak, így nem volt olyan emberük, lsd Rafal Majka a következő években, aki erős tempómenésével elvégezné az aknamunkát a főmezőny maradékában hegyen felfelé menet, így de la Cruz hamar kiállt, és Pogacar vitte az ekkorra már minimálisra csökkent csoportot.
Nem sokkal ezután befogták Carapazt, és ahogyan ilyenkor lenni szokott, valaki, ez esetben Mihguel Angel Lopez (Astana), rögtön meg is indult. Őt már nem is lehetett megfogni, bár Sepp Kuss (Jumbo-Visma), aki maga mögött hagyta egy időre első számú emberét, Roglicot (nézegetett is, hátrafelé, hogy mi van, nem baj-e) egy időre csatlakozott hozzá, de a kolumbiai az utolsó két és fél kilométert már szólóban tette meg és megkérdőjelezhetetlen volt a hamarosan be is következő szakaszgyőzelme.
Mögötte Roglic és Pogacar küzdöttek egymással, a sárga trikós tűnt a dominánsabbnak a fehér trikóssal szemben, és a végén még növelni is tudta összetettbeli előnyét, így ekkor már 57 másodperccel állt az élen. Ezt a különbséget volt képes aztán ledolgozni (sőt, ugyan ennyit még rá is verni ellenfelére) Pogacarnak, azon a nevezetes egyéni időfutamon a La Planche des Belles Filles-en.
