Soha ne mond, hogy soha. Bár az utóbbi években rengetegszer elhangzott, hogy miért is tűnik lehetetlennek a Puy de Dôme visszatérése a Tour de France útvonalába, végül mégiscsak sikerült megoldást találni arra, hogy a peloton ismét megmászhassa a híres hegyet. A 2023-as Tour de France 9. szakasza (2023. július 9. vasárnap) hozza tehát majd el a versenyt újra a legendás emelkedőre.
De mit is érdekes tudni a Puy de Dôme múltjáról? Az alábbiakban az emelkedő történetének legnevezetesebb mozzanatai olvashatóak.
Noha az emelkedő 1952 és 1988 között csupán 13 alkalommal szerepelt a Tour de France programjában hegyi befutóként, ma kétségtelenül az országúti kerékpársport egyik legendás helyszíneként tartjuk számon, köszönhetően elsősorban a Jacques Anquetil és Raymond Poulidor 1964-es párharcáról készült emlékezetes fotónak.
Amikor 1952-ben a Tour de France először látogatott el a helyszínre, Fausto Coppi dominált a versenyen. A Puy de Dôme-ra vezető szakasz a 21. volt az azévi összesen 23 etap közül, s Coppi összetettbeli előnye már majdnem fél óra volt. Nagy Fausto természetesen ezt a szakaszt is megnyerte, Jan Nolten lett a második, Gino Bartali pedig a harmadik. Értelemszerűen, Coppi az összetettbeli előnyét is növelni tudta a második helyezett Stan Ockersszel szemben.
Párharcok párharca
Az 1964-es Tour de France 20. szakasza olyan emlékezetesre sikeredett, mint kevés másik pillanat a sportág történetében. A szakasz előtt az összetettben élen álló (és a rekordot jelentő ötödik Tour de France győzelme felé tekerő) Jacques Anquetil előnye 56 másodperc volt az "örök második" Raymond Poulidorral szemben. Az aktuálisan harmadik dobogós helyen álló Federico Bahamontes hátránya pedig több mint három perc volt, a sárga trikóért folytatott küzdelemben őt már csak nagyon kevesen vették számításba.
Ez a nevezetes 20. szakasz 237,5 kilométer hosszú volt, a Puy de Dôme előtt még a St. Privat emelkedőjét is meg kellett mászniuk a versenyzőknek, ám természetesen mindenki a nap utolsó felvonására várt. Az emelkedő első kilométere után csupán Anguetil, Poulidor, Bahamontes, Julio Jimenez és Vittorio Adorni maradtak a mezőny elején. Az olasz versenyző szakadt le közülük először, miközben Jimenez és Bahamontes megléptek. Taktikai szempontból ez előnyös helyzet volt Anquetil számára, hiszen az újdonsült szökevények, akik tehát már nem számítottak veszélyesnek az összetett tekintetében, így egy lendülettél el is vitték az időbónuszokat. Anquetilnek ezzel már nem kellett kalkulálnia, csak a Poulidorral szembeni valós idejével.
A két versenyző tehát - a legendás képek tanulsága szerint - szó szerint vállvetve haladt egymás mellett, ami a sárga trikós pszichológiai hadviselésének része volt. Hiszen gondoljunk csak bele, nem lett volna kényelmesebb szimplán az elöl haladó rivális mögé tenni a kereket? Poulidor ennek ellenére párszor próbálkozott támadással, de egészen az utolsó kilométeres kapuig képtelen volt leszakítani Anquetilt. Végül sikerült harmadikként beérnie, a nap végére pedig csupán 14 másodpercnyire faragta le hátrányát az összetett elsőségért folyó versenyben. Megfordítani az állást azonban soha nem volt képes, így könnyen fogalmazhatunk úgy, hogy ez a pillanat volt az, amikor Poulidor a legközelebb állt ahhoz, hogy valaha is megnyerje a Tour de France-ot.
További nevezetes alkalmak
A Puy de Dôme kétszer is helyszínt adott hegyi időfutamnak. 1959-ben Federico Bahamontes nyerte a 12 km hosszú szakaszt, igaz a sárga trikót csupán pár szakasszal később szerezte meg (hogy aztán oda se adja senki másnak egészen Párizsig). A másik alkalom 1983-ban volt, ekkor Angel Arroyo volt a leggyorsabb egy 16,5 kilométeres útvonalon. (Érdekesség, hogy ezen a ponton még mindig versenyben volt, sőt, vezette az összetettet az a Pascal Simon, aki pár szakasszal korábban súlyosan bukott és később kénytelen volt feladnia versenyt, hogy aztán Laurent Fignon örökölje meg a sárga trikó viselésének privilégiumát a verseny végéig.)
Luis Ocana (1971 és 1973), valamint Joop Zoetemelk (1976 és 1978) is duplázni volt képes az emelkedőn, rajtuk kívül többek között Felice Gimondi (1967), valamint Lucien van Impe (1975) is meghódította az egykori vulkánt.
Eddy Merckx és a Puy de Dôme
Noha Eddy Meckx soha nem nyert szakaszt a Puy de Dôme-on, a helyszín mégis fontos szerepet játszik a Kannibál személyes mitológiájában. Egyrészt 1971-ben Ocana és a többiek ezen az emelkedőn érezték meg először, hogy Merckx megfogható, s a spanyol pár nappal később a híres Orcieres-Merlette emelkedőjén aratott győzelmével át is vette az összetett elsőséget. Saját bevallása szerint ezek után maga Merckx is úgy gondolkodott, hogy ez a hajó már elment. Aztán jött a Col de Mente csúszós-nedves lejtője és Ocana reményeinek vége.
A másik alkalom, az 1975-ös kiírás 14. szakasza még ennél is emlékezetesebb maradt. Ugyanis ezen a szakaszon húzott be a belga bringásnak egy gyomrost egy francia néző. Merckx ekkor még meg tudta tartani az összetettbeli első helyét, s másnap még a sárga trikóban versenyzett, ám ez a bizonyos másnap volt végül az utolsó alkalom, amikor Eddy Merckx vezette az összetettet. (A 1975-ös Tour de France-t végül Bernard Thévénet nyerte meg.)
Szakaszgyőztesek a hegytetőn:
1952 Fausto Coppi
1959 Federico Bahamontes (egyéni időfutam)
1964 Julio Jiménez
1967 Felice Gimondi
1969 Pierre Matignon
1971 Luis Ocaña Pernía
1973 Luis Ocaña Pernia
1975 Lucien Van Impe
1976 Joop Zoetemelk
1978 Joop Zoetemelk
1983 Ángel Arroyo (egyéni időfutam)
1986 Erich Mächler
1988 Johnny Weltz