Romain Bardet: Giro d’Italia és olimpia 2020-ban

Furcsa iróniája a sorsnak, hogy Romain Bardet (Ag2R) épp abban a szezonban fogadja meg a tanácsot, hogy próbálkozzon inkább a Giro d’Italiával, amikor a Tour de France útvonala is kedvezőnek tűnne számára.

Hogy mekkora a nyomás a két francia Tour-reménység, Thibaut Pinot (Groupama-FDJ) és Romain Bardet vállán, azt csak ők maguk érzékelhetik igazán, bár kétségtelenül kaphattunk belőle ízelítőt úgymond fonákjáról nézve, amikor 2017-ben Pinot először vett részt a Giro d’Italián és rögtön 4. helyen végzett, amiről  a jelenből szemlélve elmondhatjuk, hogy igazán jót tett neki a 2014-es Tour dobogóját követő két ingerült, hektikus szezon után.

Bardet esetében azonban nem csak azért szokott felmerülni a kérdés, vajon nem lenne-e számára érdemesebb az olasz körversenyen részt venni, mert jóval kisebb lenne a nyomás  rajta a haza versenyhez képest, hanem mert az időfutamok miatt is hátrányba van többek között Chris Froome-mal (Ineos) szemben. Noha 2020-ban csak egy 36 kilométeres időfutam lesz a Tour de France-on, s az is felfelé a La Planche des Belles Filles-re, Bardet mégis kihagyja a megmérettetést, helyette Budapesten áll majd rajthoz a májusi eseményen (ahol viszont három időfutam is lesz).

Bardet már januárban is a debütáns szerepében mutatkozik majd, hiszen karrierje során először vesz részt a Tour Down Underen, ami radikális váltás ahhoz képest, hogy rendszerint a szezonját egyik legkésőbb megkezdő bringásról van szó.

Ezenkívül két fontos “egynapos” versenyre is készül: a tokiói olimpiai megmérettetésre, valamint a svájci világbajnokságra, melynek pályája állítása szerint közel negyven éve a legnehezebb útvonal.

(forrás)

Kapcsolódó bejegyzések
A francia másodosztályú csapatnak mások a prioritásai  Noha a csapat a prokontinentális ranglista élén végzett
A verseny első szakasza magában foglalja majd az őszi megmérettetés programját.  2020-ban Svájcban rendezik majd
Nagyjából egy évtizeddel ezelőtt még úgy tűnt,  hogy a három nagy háromhetes körverseny közül a
Ezzel pedig szép lassan lezárnak tekinthető az átigazolási szezon.  Várható volt, hogy Bennett, aki 13
A Merida ugyan visszalép a névadó szponzori pzoícióból, de a csapat kerékpár-beszállítója marad. Évek óta

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.