Team Sky: új csapatnév már áprilisban, mez csak májusban

A korábbi információkkal ellentétben a Team Sky már 2019. április 30-tól nevet vált, s lesz ezentúl Team Ineos. A brit csapat eredetileg a Tour of Yorkshire (2019. május 2-5.) első szakaszára tervezte volna a névváltást, praktikus okokból azonban már néhány nappal korábban végre kell hajtania a változtatást: az UCI szabályzata ugyanis nem engedi, hogy egyazon csapat aktuálisan két külön néven versenyezzen. Márpedig a Sky részt vesz az április 30-án kezdődő Tour de Romandie-n is.

A svájci versenyen a csapat egy fekete mezben fog rajthoz állni rajta az Ineos logójával, ez lesz az egyetlen verseny, amelyen így fognak szerepelni.

Az új mezt  – érthető módon, marketing okokból – a hazai verseny  előtt mutatják be, és ott is fog versenyhelyzetben is debütálni,

(forrás)

Kapcsolódó bejegyzések
A verseny első szakasza magában foglalja majd az őszi megmérettetés programját.  2020-ban Svájcban rendezik majd
A Dimension Data csapata jövőre NTT néven szerepel majd. Az NTT a Dimension Data anyacége,
A kerékpáros legenda 83 éves volt. Raymond Poulidort (1936-2019) szokás "az örök másodikként" emlegetni, hiszen
A szervezők remélik, 2021-ben újra megrendezhetik. Néhány nappal azután, hogy Peter Sagan (BORA-hansgrohe) hivatalosan is
  23,5 kilométerrel rövidül, 20 perccel később rajtol, viszont két körrel több lesz a világbajnokság

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.