A Cofidis is megkapta a World Tour státuszt

Már csak a Mitchelton-Scottnál kell néhány kérdéses pontot tisztázni és összeáll a férfiak 19 csapatos elit mezőnye.

Noha a csapatok száma eggyel növekedett csupán az előző évekhez képest, valójában két újonc is lesz 2020-ban: a Cofidis, amely úgymond saját jogán,  javarészt a kerekesek versenyteljesítményei alapján kapott lehetőséget, valamint az Israel Cycling Academy, melynek tulajdonosai vásárolták meg a megszűnő  Katusha-Alpecin helyét (de természetesen ők is megfelelnek a további szakmai, sportszempontú kritériumoknak is.)

Ezenkívül meg kell tanulnunk majd még egy teljesen új nevet, az NTT-t, mely a volt Dimension Datát jelöl, s csupán annyi változást történt, hogy az eddigi támogató cég anyavállalata átvette a szponzorációt, illetve kis mértékben változik majd még a Bahrain-Merida neve is, jövőre Bahrain-McLaren néven kell majd őket keresnünk.

A 2019-es átigazolási időszak során a szokásosnál nagyobb arányban szerződtek World Tour csapatok versenyzői, köztük több, az élmezőnybe tartozó, eredményes sztárbringás a másodvonalba, részint annak reményébe, hogy új csapatuk is Worl Tour státuszt kaphat. Innen nézve jól járt a cserével Elia Viviani, aki a Deceuninck-Quick-Stepből tekert át a Cofidishez. A licenc kiosztás (illetve ki nem osztás) nagy vesztese pedig egyértelműen Nairo Quintana, aki az Arkea Samsicnál folytatja a pályafutását, ám hogy melyik elit kategóriás versenyen vehet majd részt 2020-ban, az a szabadkártyát osztó/meghívásokat eldöntő versenyszervezőkön múlik majd.

Az UCI tervei szerint a rendszer toábbi két szezonban is így marad, ez idő alatt új csapat World Tour szintre csak akkor léphet, ha átvállalja egy  már létező WT csapat licencét. 2023-ban pedig visszatérnek majd a 18 csapatos rendszerhez.

(forrás)

Kapcsolódó bejegyzések
A szervezők már 2021-re koncentrálnak.Mintegy 1 millió norvég koronával (nagyjából 100 ezer euróval) kevesebb állami
A Dimension Data csapata jövőre NTT néven szerepel majd. Az NTT a Dimension Data anyacége,
A szervezők remélik, 2021-ben újra megrendezhetik. Néhány nappal azután, hogy Peter Sagan (BORA-hansgrohe) hivatalosan is
Továbbra is bizonytalan a Katusha-Apecin jövője.  Az időről-időre erőre kapó híresztelések ellenére még egyáltalán nem
A Grinton Moor-i híd a 2014-es Tour de France útvonalának is része volt. Kevesebb, mint

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.