Szerződést bontott Marcel Kittel és a Katusha-Alpecin

A német sprinter szeretne egy kis szünetet tartani.

Marcel Kittelnek már a múlt szezonja sem messze úgy sikerült, ahogyan azt szerette volna, s ahogyan azt mind a csapat szakvezetősége, mint a rajongók várták tőle. Idén azonban nagy lendülettel vágott bele a versenyzésben az év eleji mallorcai egynaposokon, ahol egy versenyt meg is nyert (Trofeo Palma). Azóta azonban a szezonja kísértetiesen kezdett hasonlítani a tavalyihoz. Legutolsó befejezett versenyen a Scheldeprijs volt április elején, ahol annak ellenére, hogy ő a rekorder győztes (összesen 5 első hely), most a csalódást keltő 99. helyen ért célba.

Kittel az eredeti tervek szerit ott lett volna a múlt heti Tour de Yorkshire-en, de végül nem állt rajthoz.  A napokban még úgy volt, hogy a vasárnap rajtoló Tour of Californián elindul, csütörtökön azonban maga Kittel közölte a Katusha oldalán nyilvánosságra hozott nyilatkozatában, hogy közös megegyezéssel azonnali hatállyal felbontották az eredetileg az év végén lejáró szerződést.

A csapattársak, illetve a Kittelt körülvevő segítők nyilatkozataiból az derül ki, hogy a német sprinter feltehetőleg depresszióban vagy burn-out-szindrómában szenved. Ügynöke már tavaly is folyamatosan védte a nyilvánosság előtt azoktól a vádaktól, melyek a versenyző esetleges nem professzionális magatartására, illetve túlzott alkoholfogyasztásra (ami kísérőjelensége a mentális betegségeknek) utaltak.

A most közzétett nyilatkozatban Kittel olyan mértékű kimerültségre hivatkozott, ami gátolja őt a megfelelő szintű edzésmunka elvégzésében, ennek megfelelően nem tud az elvárt szinten versenyezni sem. Úgy fogalmazott, hogy most a boldogság és öröm (újbóli) megtalálása a legfontosabb feladat az életében, és annak a módja, hogy valamilyen formában újra visszatérhessen a kerékpározáshoz. Ezzel karrierje legnehezebb kihívása előtt áll.

(forrás)

 

Kapcsolódó bejegyzések
Pedig eléggé sokáig tartotta magát a pletyka, hogy a Jumbo-Vismánál fog jövőre visszatérni. "Elvesztettem a
Nagy nevek, akiket ne keress a mezőnyben! (Helyenként átfedést a Giro-kedvencek, akiket ne keress a
A négyszeres TDF-győztes kerékpáros a Critérium du Dauphiné egyéni időfutama előtti útvonalmustra során bukott és
A 16. szakasz fontos emelkedője napok óta beszédtéma volt a Giro d'Italián.    Hogy májusban
Látványosan kívánja megünnepelni az ASO a sárga trikó 100 éves születésnapját. Az 1919-es Tour de

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.