Mikel Landa edzésbalesetet szenvedett

A balesetet okozó autós megállás nélkül tovább hajtott. 

Szinte napra pontosan egy évvel azután, hogy akkor még Movistar színekben a mallorcai egynaposokon rögtön egy bukással kezdte a szezonját, Mikel Landa (Bahrain-McLaren) újra egy kórházból volt kénytelen posztolni fotókat magáról.

A felvételek azonban frissek, a versenyző szombat reggel otthonától nem messze szenvedett edzésbalesetet.  Rögtön kórházba került, ahol a vizsgálatok szerint nincs komoly baj, Landa néhány nap múlva újra edzhet. Így ez a kis incidens sem áll annak útjába, hogy február 19-én a Vuelta a Andalucián debütálhasson új csapata színeiben.

A balesetet okozó sofőrt egyébként azóta őrizetbe vették, s kiderül, aznap már korábban is okozott egy balesetet, ahonnan szintén segítségnyújtás nélkül hajtott tovább.

Kapcsolódó bejegyzések
Gyomorproblémák állták útját a sikeres szezonkezdésnek. Julian Alaphilippe (Deceuninck-Quick Step) tavaly megnyerte, idén azonban már
A friss egyéni időfutam Európa-bajnok 2023-ig marad a Deceuninck-Quick Stepnél. Patrick Lefevere tovább folytatja stratégiáját:
Pedig eléggé sokáig tartotta magát a pletyka, hogy a Jumbo-Vismánál fog jövőre visszatérni. "Elvesztettem a
Az a fránya bal térd. Nem tűnt súlyosnak Tom Dumoulin (Sunweb) sérülése a Giro d'Italia
A 22 éves versenyző a Tour de Pologne 3. szakaszán bukott. Bjorg Lambrecht (Lotto-Soudal) a

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.