Fabio Aru kihagyja a Giro d’Italiát

De legalább megtalálták minden bajok forrását – vélekedik helyzetéről az UAE Team Emirates versenyzője

2015 Vuelta győztese (és Giro d’Italia második helyezettje) jó ideje küszködik egészségügyi problémákkal, ez egész 2018-as szezonjára rányomta bélyegét. Utolsó említésre méltó eredménye a 2017-es Tour de France  5. szakaszának győzelme, illetve néhány napnyi sárga trikó viselése volt.

Idén négy versenyen vett eddig részt, legutóbb, a Párizs-Nizzán kénytelen volt feladni a versenyt, s lemondani további tervezett programjait: a Volta a Catalunyát és a Giro d’Italiát is.

Mint a csapat legfrissebb közleményében áll, Fabio Aru bal lábának csípőartériájában találták meg a hosszú ideje húzódó problémák forrását, a versenyző combjában nem volt megfelelő a vér nyomása, míg a legnagyobb erőfeszítést igyekezett kifejetni. A problémát műtéti úton fogják orvosolni.

A beavatkozás után egy hóna teljes nyugalom vár Arura, a felépülés nagyjából 3-4 hónapot vesz majd igénybe.

(forrás)

 

Kapcsolódó bejegyzések
1 Jan Polanc (Slo) UAE Team Emirates 54:28:59 2 Primož Roglic (Slo) Team Jumbo -
2019. május 24. csütörtök Pinerolo - Ceresole Reale/Lago Serrù (196,0 km) 1 Ilnur Zakarin (Rus) Team
13. szakasz 2019. május 24. péntek Pinerolo-Ceresole Reale (Lago Serrù) (196 km)  Profil: A nap
1 POLANC Jan (UAE TEAM EMIRATES) 48h 49’ 40” 2 ROGLIC Primoz (TEAM JUMBO -
2019. május 23. csütörtök Cuneo - Pinerolo (158,0 km) 1 Cesare Benedetti (Ita) Bora - Hansgrohe

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.