Bukás után nyert szakaszt Tadej Pogacar a Giro d'Italián, s vette át azon nyomban a vezetést összetettben, miután elsőként haladt át a 2. szakasz célvonalán.
A szakasz eredményei (top10)
1. Tadej Pogacar
2. Daniel Felipe Martínez + 0.26
3. Geraint Thomas
4. Lorenzo Fortunato
5. Florian Lipowitz
6. Michael Storer + 0.30
7. Cian Uijtdebroek
8. Einer Rubio
9. Juan Pedro López (spa) + 0.35
10. Jan Hirt (cze) + 0.37
Összetett állása a 2. szakasz után (top10)
1. Tadej Pogacar
2. Geraint Thomas + 0.45
3. Daniel Felipe Martínez
4. Cian Uijtdebroeks + 0.54
5. Einer Rubio
6. Lorenzo Fortunato + 1.05
7. Juan Pedro López + 1.09
8. Jan Hirt + 1.11
9. Esteban Chaves + 1.24
10. Ben O’Connor
Korábban a szakaszról
Szokatlan, ám egyáltalán nem ritka egy háromhetes körversenyen hegyi befutót rendezni a második szakaszon. A Giro d'Italián legutóbb 1989-ben történt ilyen.
Ám álljunk csak meg itt egy kicsit néhány szóra - részben az első szakasz eseményei fényében.
Annak idején a 2021-es Tour de France nyitó hétvégéje kapcsán írtam egy hosszabb esszémben (amelyet egy azóta is készülődő újabb kerékpáros könyvem egyik fontos fejezetének szánok), hogy
az a két szakasz olyan volt akár egy sorozat pilot epizódja.
A kerékpáros versenyekkel, főként a grand tourokkal az 1990-es és 2000-es évek folyamán ismerkedő valakiként, számomra mindig is az volt a kiindulási pont, hogy egy háromhetes körverseny első pár napja, sok esetben az egész első hete kifejezetten unalmas, és egyáltalán nem való arra, hogy új érdeklődőket bevonzzon.
Az okok, amelyekért egy háromhetes verseny szervezői tükörsima és baromi hosszú (nem ritkán 200 kilométer feletti) szakaszokkal tűzdelték tele rendszerint az első hetet természetesen érthetőek: a sprintereknek, főleg szoknak, akik aztán tényleg egyáltalán nem bírják a hegyeket, is legyen esélyük a sikerre és adott esetben az összetett elsőnek járó megkülönböztető trikó viselésére. (Időfutamokkal pedig azért szokták indítani a versenyeket, hogy könnyebb es egyértelműbb legyen a trikókat és a különböző helyezésekért járó díjazasokat kiosztani.)
Sok minden változott az országúti kerékpársortban (főleg) az utóbbi néhány évben. Egy sokkal játékosabb és nagyobb támadókedvű generáció állt össze. A televiziós fogyasztási szokások is megváltoztak, megjelentek a streamszolgáltatók, amelyre a felhasználó a saját belátása szerinti napon kezd előfizetni, így különösképp fontos, hogy már a verseny legelejétől kezdve meglegyen egy háromhetes verseny megfelelő érdekességi és izgalmi foka. Ezért is vontam párhuzamot a televíziós sorozatok pilot epizódjával, amikor a főbb szereplők intenzívebben és drámaibb megbilagitásban vonulnak fel (nem ritkán egy cliffhanger szituációban ragadva az epizód végén) a néző mihamarabb bevonzáss érdekében, , hogy aztán egy higgadtabb és kiegyensúlyozottabb történetmesélés kezdődjön a következő részben. ( Azaz kerékpáros nyelvre lefordítva, jöhetnek a sima sprinterszakaszok.)
Mint az idei Giro d'Italia első szakaszán is látható volt, a Colle Maddalena emelkedője a nap végén alkalmas volt hasonló szituáció megteremtődésére. Arra, hogy előbújjanak a legnagyobb esélyesek. Ismerve Tadej Pogacar támadókedvèt, nem volt kétséges, hogy már az első szakaszon ki fogja venni a részét az eseményekből, s valóban így is lett, csupán Jhonatan Narváez jobb sprintképességei akadályozták meg abban, hogy élete első Giro d'Italiáján a szlovén versenyző magára ölthesse a maglia rosát.
De a pilot epizód hétvégéje még messze nem ért véget, hiszen vasárnap érkezik az első hegyi befutó az Oropa szentélynél, amely szintén jobban reflektorfénybe fogja allítani majd a főbb szereplőket. Nem feltétlenül azért, hogy szakaszt nyerjenek, ám ha valaki itt lemarad a többiektől, nagy valószínűséggel komoly, nehezen behozható hátrányt szerez.
Aztán hétfőtől jöhetnek majd a csendes hétköznapok meg a sprinterek.
Az Oropa szentélyhez felvezető út utoljára 2017-ben volt a Giro d'Italia programjának része. Akkor Tom Dumoulin nyert és megerősitette összetettbeli vezető pozícióját. Ő volt egyébként az első nem olasz szakaszgyőztes az emelkedő történetében. Oropa amúgy 1963-ban szerepelt először a programban, s azóta nagyjából fél tucatszor.
A leghíresebb alkalom minden bizonnyal Marco Pantani 1999-es szakaszgyőzelme volt. A rózsaszín mezben tekerő Kalóznak technikai problémái adódtak az emelkedő alján, de csapata, a Mercatone-Uno szépen visszavitte a főcsoporthoz. Pantani aztán támadott, s abban a tudatban tekerte végig az utolsó néhány kilométert, hogy van még előtte egy csoport, akiket be kell érnie. Éppen ezért, amikor elsőként áthaladt a célvonalon, nem is ünnepelt, mert nem tudta, hogy megnyerte a szakaszt.