Ellentétben a két másik háromhetes versennyel, amelyek története az első világháború előtti időkig nyúlik vissza, a Vuelta a Espana csupán 1935-ben indult útjára, s az 1990-es évek közepéig tavaszi verseny volt. Egészen pontosan csupán pár héttel a Giro d’Italia előtt zajlott. (Igaz, a Giro kicsit kitolódott június elejéig/közepéig.) Ráadásul az első egy-két évtizedben igencsak kiszámíthatatlan volt, hogy egyáltalán megrendezik-e a versenyt. Még az ötvenes évek elején is akadtak időszakok, amikor elmaradt, csupán 1955-től kerül megrendezésre megszakítás nélkül minden évben.
Nem csoda tehát, hogy az olyan sztárok, mint például Gino Bartali, soha nem is vettek részt a spanyol körversenyen.
Fausto Coppi is csak egyetlen egyszer tette tiszteletét, méghozzá 1959-ben, saját tulajdonában lévő csapatával, a Tricofilina-Coppival. S valójában nem is hagyott emlékezetes teljesítményt maga után, a 15. szakaszon ugyanis feladta a versenyt. (Bár soha ne feledjük, Coppinak elég volt a Tour de France-on is csupán háromszor elindulnia, hogy a verseny egyik legnagyobb legendájává váljon.)
Szomorú érdekesség, hogy ez a Vuelta a Espana volt Coppi utolsó előtti versenye. Pár héttel késpbb még részt vett a Giro di Toscanan, amelyen 11. helyen ért célba. Aztán jött a téli szünet, az afrikai utazása… és a történet vége már jól ismert.