ÉLŐ KÖZVETÍTÉS: Amstel Gold Race 2019

Frissíts!


17.11.

Mathieu Van der Poel foghatja a fejét, hogy mit csinált, nem meglepő, hogy maga sem hiszi, mekkorát ment.

17.08

Az  utolsó 5 kilométer, de főként az utolsó fél kilométer maga volt az őrület. Alaphilippe és Fuglsang tartották magukat az élen, miközben Schachmann felzárkózott Trentinékhez. Kwiatkowski viszont kicsit elszakadt innen és sikeresen utolérte az élen tekerő triót. Eközben öt fős csoport MVDP vezetésével utolérte Schachmannékat, vagyis az utolsó nagyjából 500 méterre összezárt ez az egész kb 9-10 fős brancs. A végén pedig Van der Poel hajrázott legjobban.

16.54

Max Schachmann próbálkozik most már másodjára bekapcsolódni az élen haladók versenyébe, most úgy tűnik, sikeresebben üldözi a két duót maga előtt.

Az első duó, Alaphillipe és Fuglsang  nagyon megy elöl, mögöttük Kwiatkowski stabilabb, míg Trentin már egyszer leszakadt a lengyeltől, de aztán visszamászott.

Schachmann utánuk érkezik.

 

16.32

Igen, Woods volt abban a csoportban, most már nincs, leszakadt, az élen lévő duó és az őket üldözők között 20 mp a különbség, most kicsit nőtt, 24 mp is volt, még 24 km.

16.17

MVDP-ék megfogva, ahogyan az eredeti szökevény csoportot is befogták egyik pillanatról a másikra a főmezőnyben. Aztán Julian Alaphilippe indult meg, vele tartott Jakob Fuglsang, miközben Matteo Trentin, Alberto Bettiol (Michael Woods?  és Michał Kwiatkowski próbálkoznak leginkább az üldözéssel.

Eközben Sagan már leszakadt.

16.04

43 kilométerrel a cél előtt  Mathieu Van der Poel támad! 44 másodperc a 11 fős  szökevénycsoport

Michael Schär (CCC Team)

Nick van der Lijke (Roompot-Charles)

Paolo Simion (Bardiani-CSF)

Julien Bernard (Trek-Segafredo)

Thomas Sprengers (Sport Vlaanderen Baloise)

Aaron Verwilst (Sport Vlaanderen Baloise)

Grega Bole (Bahrain-Merida)

Jimmy Janssens (Corendon-Circus)

Tom Van Asbroeck (Israel Cycling Academy)

Marco Minnaard (Wanty-Gobert)

Jerome Baugnies (Wanty-Gobert)

előnye.

MVDP a főmezőnyből támadott, vele tart Gorka Izaguirre is.

 

Kapcsolódó bejegyzések
2019. október 12. szombat Bergamo - Como (243,0 km) TÉRKÉP PROFIL 10:30-––:–– | km –––,–/–––,–
2019. október 12. szombat AG2R LA MONDIALE (ALM) WorldTeam 1 LATOUR Pierre (Fra) 2 CHEREL
2019. október 5. szombat TREK - SEGAFREDO (TFS) WorldTeam 1 MOLLEMA Bauke (Ned) 2 BRAMBILLA
2019. május 1. szerda Eschborn - Frankfurt (187,5 km / 16,5 km + 158,0 km
A Lotto-Soudal csapatánál nem kell szomszédba menni a jó egynapos menőkért, gondoljunk csak Tiesj Benootra,

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.