Végre beindult a tavaszi egynapos szezon, de a többszakaszos versenyek kedvelőinek is tartogatott ínyencségeket a hét. 

Megvallom őszintén, nem rajongok a közel-keleti kerékpárversenyekért, mert érződik rajtuk, hogy a nyugat-európai versenyekkel ellentétben nem szervesen fejlődtek együtt a helyi (kis)közösségekkel, szokásaikkal, életmódjukkal, közösségi identitásukkal, stb, hanem teljesen más struktúrában, mesterségesen, felülről erőltetve hozták őket létre.

Ennek ellenére kifejezetten élvezettel követtem a most először megrendezett UAE Tourt több okból is. Egyrészt nagyon jó volt látni végre Elia Vivianit (Deceuninck-Quck Step) és Fernando Gaviriát (UAE Team Emirates) egymás ellen versenyezni. Gaviria tavaly év végén azért döntött a Farkasfalkától történő távozás mellett, mert Viviani mellett korlátozottak voltak a lehetőségei a csapatban. És most láthattuk, hogy mi nézők is sokat vesztettünk volna azon, ha a kolumbiai versenyző ezt a döntését nem hozza meg. Az UAE Touron a három klasszikus mezőnybefutóból egy jött össze Gaviriának, egy Vivianinak (és egy Sam Bennetnek /Bora-hansgrohe), igazán izgatottan várhatjuk a következő olyan versenyt, amikor majd megint összecsaphatnak ők ketten.

A hétszakaszos versenyen egyébként Primoz Roglic (Jumbo-Visma) rajt-cél győzelmet aratott, az első szakasz csapat időfutama óta állt az összetett élén, és így is távozott az emírségekből.  Roglic a 3. (2. hely) és a 6. szakaszon (1. hely) mutatta meg, hogy megérdemli az összetett győzelmet is.  A harmadik szakasz más okból is érdekes volt: ez volt Alejandro Valverde (Movistar) első győzelme a világbajnoki mezben.

Ezen a versenyen mutatta meg először igazán magát a “kis franciák” legújabb nemzedékének tagja, David Gaudu (Groupama-FDJ), aki összetett harmadik lett (és képes volt tartania magát Rogliccsal és Valverdével), a fiatalok közt pedig értelem szerűen első. Ugyancsak jól meg a már többször említett 3. szakaszon a belga csodagyerek Remco Evenepoel, ám következő nap – egy motoros kísérővel történő ütközés miatt – kénytelen volt feladni a versenyt. Ő egyébként szintén jól állta a sarat már legelső felnőtt versenyén a Vuelta a San Juanon, egészen bizonyosan érdemes lesz rá odafigyelni a legközelebbi alkalommal is

Az egyik legemlékezetesebb pillanat pedig kétségkívül a 4. szakaszon történt, amikor a helyenként 17%-os emelkedőn, egy bukás miatt megtorpanva Alexander Kristoff (UAE Team Emirates) nemes egyszerűséggel úgy sétált át a célvonalon.

Bár a hétvége sztárjai a belgiumi macskaköves klasszikusok voltak, fél szemmel érdemes kikacsintani arra, mi történt néhány kisebb jelentőségű francia egynaposon is, mivel Romain Bardet (Ag2R) és Thibaut Pinot (Groupama-FDJ) is ezeken állt rajthoz. A múlt hétvégén már meccseltek egy jót a Tour du Haut Var 3. és egyben utolsó szakaszán, melyet végül Pinot nyert meg (s vele együtt az összetettet is), most a Faun Environnement – Classic de l’Ardèche Rhône Crussol nevű egxnaposon találkoztak újra, itt Bardet 4, Pinot pedig 12. lett (a verseny Lilian Calmejane/Direct Energie nyerte) . Bardet rajthoz állt másnap is, a Royal Bernard Drome Classicon, ahol 7 helyet ért el,  míg a versenyt csapattársa, Alexix Vuillermoz nyerte.

És akkor jöjjenek végre azok a fránya macskakövek!

Tulajdonképpen meglepetés nélkül zajlott mindkét verseny, bár kétségtelen, hogy a Kuurne-Brussel-Kuurnén ritka a szökevény győzelem. Úgy tűnik, a Deceuninck-Quick Step folytatja sikerszériáját, hiszen mindkét napon az ő versenyzőik nyertek. Szombaton Zdenek Stybar használta ki a legmegfelelőbb pillanatot 2 és fél kilométerrel a cél előtt, hogy elszökjön a szökevénycsoportból, vasárnap Bob Jungels bátrabb volt, már 16 kilométerrel a cél előtt elszakadt a többiektől. Nagyjából 40 kilométerrel a verseny vége előtt már sejteni lehetett, hogy ha valaki, akkor Jungels haza tud érni abból a szituációból, amelyben akkor voltak a szökevények.

A hétvége legpechesebb embere Matteo Trentin (Mitchelton-Scott) volt, aki mindkét nap bukásba keveredett. Az Omloop Het Nieuwsbladon a szökevénycsoport Tiesj Benoot (Lotto-Soudal) kicsúszása miatt szakadt ketté, az Európa-bajnok a többséggel együtt a második csoportba szorult, míg Greg van Avermaet (CCC), Alexey Lutsenko (Astana), Daniel Oss (Bora-hansgrohe) Tim Wellens (Lotto-Soudal),  Dylan Teuns (Bahrain-Merida) valamint Zdenek Stybar el tudott lépni tőlük. Trentinnek vasárnap egy ideig egyedül, segítők nélkül kellett visszaküzdenie magát a főmezőnybe, ami – ha mezőnyhajrára került volna sor – jócskán gyengítette az esélyeit.

Nemcsak Trentin győzelmi lendülete, de az Astana február során mutatott fölénye is szétporladni látszik, noha Lutsenko jól tartotta magát szombaton, vasárnap pedig Magnus Cort és Davide Ballerini is benne volt a nap szökésében.  De hol van már a világoskékek két-három héttel ezelőtti sikerszériája!

Jó volt azonban látni, hogy Niki Tersptra a másodosztályú Direct Energie versenyzőjeként is mindkét nap ott volt a fontos történések közelében. Még az elején vagyunk az egynapos szezonnak, de valószínűleg nem kell majd megbánnia a döntését, hogy  csapatot váltott.

A hétvége után szomorkodnia és/vagy magába néznie leginkább a Sunweb és a Trek-Segafredo csapatának lehet miért. Legközelebb velük is, ahogyan az egynapos specialista mezőny jelentős részével a Strade Bianchén találkozhatunk majd.

Tiesj Benoot sérülése nem tűnik komolynak, ő maga is úgy készül, hogy címvédőként rajthoz áll majd a fehér kavicsos versenyen. Az aktuálisan lábadozó szekcióból a január legvégén bukott és kulcscsontját tört Mikel Landa (Movistar) is kerékpárra ült már a héten, de vele még egy ideig nem találkozunk versenyeken.

Kapcsolódó bejegyzések
Ez volt Fabian Cancellara harmadik győzelme az ekkor épp csak tizedik alkalommal megrendezett fehér kavicsos
6. szakasz Circuito San Juan Villicúm - Circuito San Juan Villicúm 2020. február 1. szombat
1 Primož Roglic (Slo) Team Jumbo - Visma 15:25:11 2 Rui Costa (Por) UAE Team
2019. április 28. vasárnap Liège - Liège (256,0 km) 1 Jakob Fuglsang (Den) Astana Pro
FRISSÍTS!  17.02 Jakob Fuglsang is feliratkozik a monumentális egynaposok győztesei közé. S bár Sagan szempontjából

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.