TOURázzunk együtt

Országúti kerékpársport bölcsész szemmel

Az 1928-as Tour de France 19. szakasza emlékezetes nap volt. A versenyben az összetett élen álló Nicolas Frantz kerékpárja a cél előtt  100 kilométerrel használhatatlanná vált, így a bringás kénytelen volt egy számára kis méretű női kerékpáron folytatni a versenyt.

André Leducq és Nicolas Frantz az 1928-as Tour de France-on

Frantznak  – aki nem mellesleg a címvédő volt – nem sok oka volt aggódni, hiszen a szakasz előtt 1 óra 15 perc 7 másodperccel vezette az összetett saját csapattársa, André Leducq előtt. Még egyértelműbbnek tűnik a helyzet, ha tudjuk, hogy a harmadik helyezett Maurice de Waele is az Alcyon csapat tagja volt. (Ne feledjük, a Tour de France csupán 1930-ban állt át a nemzeti válogatottak meghívására, nem kis mértékben az Alcyon dominanciájának és a Henri Desgrange által megvetett csapatmunkának köszönhetően.)

A sárga trikós ugyan 38 percet vesztett aznap, de még így is közel egy órás előnnyel vezette a versenyt, amit aztán meg is nyert. Nem mellesleg, ez volt az az év, amikor Frantz az első szakasztól az utolsóig viselhette a sárga mezt (ami a fekete fehér fotókon értelemszerűen sötétebbnek tűnik a sok fehér anyagot tartalmazó Alcyon mezhet képest)

Nem csoda, hogy Frantz (a kép jobb oldalán) és Leducq ilyen jó kedvvel ünnepeltek a nap végén.


További történetek a kerékpársport két világháború közötti időszakából:

Félszemű kerékpáros az 1920as évek országúti kerékpáros világában

Arcok a mezőnyből: az üvegszemű biciklis

Amikor a francia kerékpáros, Honoré Barthélémy (1891-1964) nagyon csúnyán bukott az 1920-as Tour de France 8. szakaszán (Perpignan – Aix-en-Provence, 325 km), […]

Jules Deloffre, az akrobata bringás

Jules Deloffre (1885-1963), az akrobata bringás

Mindig különös érzés napjaink formalizált professzionális sportvilágából visszatekinteni az egy évszázaddal korábbi viszonyokra. Az országúti kerékpársport természetesen mindig is profi sportnak volt […]

Régi Tour de France képek: egy kerékpáros egyedül eszik egy vendéglátóhelyen.

Robert Jacquinot ebédje (Tour de France 1922)

Az országúti kerékpársport kezdetektől fogva egyik legizgalmasabb jellemzője volt a versenyek közelsége a mindennapi élethez. Amíg egy focimeccs vagy egy motorsportos rendezvény […]

Tour de France történelem Pethő Anita Peloton mesék

A legbotrányosabb Tour de France (1937)

Az 1937-es Tour de France-t Roger Lapébie nyerte, az ő nevét őrzik a  kerékpáros történelemkönyvek és a statisztikák. Ám a szimpla eredménylisták  […]

Paris-Roubaix 1936

Elnézték a győztest (Paris-Roubaix 1936)

A Paris-Roubaix több mint 120 éves története bővelkedik ellentmondásos versenyekben és téves vagy egyenesen botrányos eredményhirdetésekben. Az egyik nevezetes eset 1936-ban történt.

Learco Guerra

Kerékpáros ki kicsoda: Learco Guerra

A rószaszín trikó (maglia rosa) első viselője, Learco Guerra 1902. október 14-én született az olaszországi Bagnolo San Vito településen.

Vitange kerékpáros fotó Tour de France 1928-ból

André Leducq és Nicolas Frantz koccintanak (Tour de France 1928)

Az 1928-as Tour de France 19. szakasza emlékezetes nap volt. A versenyben az összetett élen álló Nicolas Frantz kerékpárja a cél előtt  […]

Tour de France 1925 vintage kerékpáros fotók

Pelissier, Aymo és Bottecchia (Tour de France 1925)

Henri Pelissier, Bartolomeo Aymo és Ottavio Bottecchia próbálnak átjutni az Aubisque-en az 1925-ös Tour de France 8. szakaszán (Bayonne-Luchon, 326 km, 1925 […]

Col du Tourmalet az 1937-es Tour de France-on

Col du Tourmalet (Tour de France 1937)

Az 1937-es Tour de France közismerten minden idők egyik legbotrányosabb francia körversenye volt. Az előző évi győztes Sylvére Maas az összetett első […]

Kerékpáros ki kicsoda: Sylvère Maes

A kétszeres Tour de France győztes Sylvère Maes 1909-ben született Belgiumban. Ugyan csupán 1932-ben vált profi kerékpárossá, a szakmai sikerrel már tinédzser […]

Share this post