Alejandro Valverde spanyol nemzeti bajnoki mez

A “fejben fiatal” Alejandro Valverde még mindig az olimpiát tartja szem előtt

Ami a jelenlegi tervek szerint 2021-ben lesz. 

Éppen ezért Alejandro Valverde (Movistar) az idei évre a második világbajnoki címe megszerzését tűzte ki célul. A svájci világbajnokság útvonala elemzők szerint minden idők egyik legkeményebb  pályája – legalább is vagy 30 éve nem volt ilyen nehéz program -, nem is kérdés, hogy Valvernének ott a helye.

A veterán bringás – aki saját elmondása szerint fejben fiatalnak érzi magát még mindig – ennek jegyében felkészülési versenyként tekint a Tour de France-ra, ami épp egy héttel a világbajnoki mezőnyfutam előtt fog befejeződni. Valverde a francia körversenyen egyébként Enric Masnak segít majd minél jobb eredményt elérni.

Valverde első World Tour versenye  a Strade Bianche lesz majd. Noha Spanyolország volt az egyik legszigorúbb európai ország a tavaszi hónapokban polgárai korlátozása tekintetében, Valverde nem érzi hátrányban magát, s nem gondolja úgy, hogy a különböző fokozatú szigorítások miatt “kétsebességű peloton” alakul majd ki. Szerinte elég idő van arra, hogy az edzéslehetőségekből adódó esetleges különbségek eltűnjenek arra, mire a World Tour szezon újra beindul.

(forrás)

Kapcsolódó bejegyzések
A visszatekintő cikksorozat a 2019-es szezon legjobb World Tour szintnél alacsonyabb besorolású egynapos versenyeit veszi
3. szakasz 2019. július 8. hétfő Binche – Épernay  (215 km) Térkép: Profil: Cote de
A hiányzó nagy nevek ellenére is akadnak szép számmal, akik megküzdenek majd a sárga trikó
1 Alejandro Valverde (Esp) Movistar Team 9:34:04 2 Edward Dunbar (Irl) Team Ineos 0:00:04 3
1 Alejandro Valverde (Esp) Movistar Team 14:28:45 2 Ivan Ramiro Sosa Cuervo (Col) Team Ineos

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.