A legbotrányosabb Tour de France (1937)

Az 1937-es Tour de France-t Roger Lapébie nyerte, az ő nevét őrzik a kerékpáros történelemkönyvek és a statisztikák. Ám a szimpla eredménylisták – ahogy annyi más esetben sem – nem képesek mutatni, milyen események vezettek ehhez az eredményhez.

1937 volt Jacqes Goddet első éve teljes jogkörű versenyigazgatóként, miután az alapító atya, Henri Desgrange egyre súlyosbodó egészségi állapota miatt visszavonult.

A mostani struktúrától némiképp eltérő volt az útvonal akkori felépítése: 26 nap alatt 31 szakaszt teljesítettek a versenyzők, de úgy, hogy két olyan versenynap is volt, amikor három szakaszt tudtak le, és hat, amikor kettőt. Cserébe viszont több volt a pihenőnap.

Ebben az évben is nemzeti csapatok versenyeztek, ám részt vehettek a csapatoktól független egyéni versenyzők is, nekik és a rájuk vonatkozó szabályoknak még fontos szerepük lesz az elkövetkező történetben. Az előző évi bajnok Sylvere Maes volt, ő most is részt vett a belga csapat színeiben. Ugyancsak jelen volt a szintén belga Gustaaf Deloor, az első két Vuelta a Espana (1935 és 1936 győztese), ám ő függetlenként. Az olaszoknál ekkor debütált az új csillag, a friss kétszeres Giro d’Italia győztes (az előző győzelme egy évvel ezelőtt volt) Gino Bartali. A franciáknál pedig az éveken át Heri Desgrange-zsal történő veszekedései után Roger Lapébie végre a rendes csapattal állhatott rajthoz és nem függetlenként.

A verseny Bartali számára indult jobban, igaz ugyan, hogy az első szakaszokon 6-7 perceket veszített, de a 4. szakasz után már 3. volt összetettben, a 7. szakaszon (Télégraphe, Galibier) pedig szakaszt nyert, és megszerezte a sárga trikót is. Közben a franciák két fontos emberüket, az addig az összetett élmezőnyébe tartozó Maurice Archambaud-t és az 1933-as győztes Georges Speichert is elveszítették.

Az olasz öröme azonban nem tarthatott sokáig. A következő szakaszon egy folyón átvezető hídon az előtte tekerő csapattársa, Jules Rossi bukott, aminek következtében Bartali a folyóban kötött ki. Másik csapattársa, Francesco Camusso azonnal kihúzta, de Bartali így is csupa sár volt, vérzett és a légzés is nehezére esett. Mégis visszaszállt a kerékpárra, s bár 10 percébe került a nem kívánt kaland, így is az összetett élén fejezhette be a napot. A sárga trikót csak egy szakasszal később veszítette el, amikor 22 perc hátrányban érkezett be a szakaszgyőztes Roger Lapebie-hez képest, miközben Sylvere Maes ugrott fel az első helyre összetettben.

A franciáknak ekkor már csak 6 versenyzője maradt az eredeti tízből. Ez azért volt lényeges, mert a verseny szervezői a verseny közben (!) is változtattak a szakaszokon: több olyan csapatidőfutam is az eredeti terv része volt, amit aztán szimpla szakasszá módosítottak, s ami felkelthette a kiváló időmenő és csak egy versenyzőt vesztő belgák gyanúját, hogy a szervezők (khm) kissé részrehajlóak.

Időközben az utolsó Alpok-szakaszon (10. szakasz) Gino Bartali feladta a versenyt.

A Pireneusokban Sylvere Maes nem tudott számottevő időkülönbséget (a 2 és fél perc ekkoriban nem volt nagy) összehozni a mögötte ott loholó Lapébie-vel szemben.

És akkor jött a 15. szakasz, ami elindította a botránylavinát.

A verseny előtt bemelegítés közben Lapébie kormányának a fele a kezében maradt, valakik előzőleg megrongálták a kerékpárját. Még időben sikerült rendbeszedni a biciklit, csakhogy így most nem volt rajta kulacstartó. Ez azért okozott komoly gondot, mert akkoriban nem lehetett menet közben a csapatkocsiból ételt-italt felvenni, Lapébie-nek elvileg ki kellett bírnia az első hivatalos frissítőállomásig. Ez lelkileg megtörte.

Ez volt a királyetap, a Pireneusok összes legendás emelkedőjével, Maesnek a Peyresourde-on 2, az Aspinen pedig már 5 perc előnye volt, mígnem Lapebie, már majdnem feladva a versenyt egy hegyi forrásnál felfrissítette magát. Maesnek ezzel egy időben defektje volt. A belga csapattársak bevárták a vezért, majd együtt próbálták utolérni a versenyben vezető (és a szakaszt később meg is nyerő) Julian Berrenderót, az előző évi hegyi királyt. Közben a Tourmalet-n Lapébie-nek már 7 perc hátránya volt Maesszel szemben.

Ekkor jött a váratlan fordulat: a hegyről lefelé Lapébie megtáltosodott és négy percet hozott ellenfelén. A következő 15 kilométer során pedig utolérte Maest. Sőt, sprintben le is hajrázta.

Senki ne gyanakodjon csodára, a magyarázat egyszerű: a hegyeken felfelé Lapébie-t mindenki tolta, aki csak hozzáfért, ha meg nem akadt ilyen segítség, akkor autóról autóra kapaszkodva haladt előre. A versenybírák többször is jelezték, hogy ha ez így folytatódik, meg fogják büntetni, de Lapébie azzal védekezett, ő szólt a szurkolóknak, hogy ne segítsenek neki.

De hát lehet ezeknek beszélni?!

Végül a szakasz végén büntették meg másfél perccel, így valamivel három perc fölé nőtt a hátránya a belgával szemben.

Másnap újfent defektje volt Maesnek, miközben Lapébie jól elhúzott. A címvédő honfitársa, Gustaaf Deloor segítségével próbált felzárkózni, csakhogy mivel Deloor egyéni induló volt, ezért ez a fajta segítség tiltott volt. Maes felért Lapébie csoportjához, és ekkor jött az a híres pillanat, amit fotók is megörökítettek: Lapebie még átment az épp leeresztendő sorompó előtt, Maeséknek viszont már nem volt rá lehetősége. Lapebie végül 1 perc 38 másodpercet dolgozott le a hátrányából, meg még 25-öt, amit Maes büntetésként kapott a tiltott segítségnyújtás miatt.

Ekkor lett elegük a belgáknak, akik úgy sejtették, nem véletlen abban az ütemben ereszkedett a sorompó, ahogy, s hiába Maes még mindig vezette az összetettet, a teljes csapat távozott a versenyről.

A kemény hegyiszakaszokon már túl voltak, Lapébie-nek kis túlzással már csak végig kellett gurulnia a maradék távon ahhoz, hogy megnyerje a versenyt.

Amely végül így is történt.

További történetek a Tour de France két világháború közötti korszakából