Az 1937-es Tour de France-t Roger Lapébie nyerte, az ő nevét őrzik a kerékpáros történelemkönyvek és a statisztikák. Ám a szimpla eredménylisták – ahogy annyi más esetben sem – nem képesek mutatni, milyen események vezettek ehhez az eredményhez.
1937 volt Jacqes Goddet első éve teljes jogkörű versenyigazgatóként, miután az alapító atya, Henri Desgrange egyre súlyosbodó egészségi állapota miatt visszavonult.
A mostani struktúrától némiképp eltérő volt az útvonal akkori felépítése: 26 nap alatt 31 szakaszt teljesítettek a versenyzők, de úgy, hogy két olyan versenynap is volt, amikor három szakaszt tudtak le, és hat, amikor kettőt. Cserébe viszont több volt a pihenőnap.
Ebben az évben is nemzeti csapatok versenyeztek, ám részt vehettek a csapatoktól független egyéni versenyzők is, nekik és a rájuk vonatkozó szabályoknak még fontos szerepük lesz az elkövetkező történetben. Az előző évi bajnok Sylvere Maes volt, ő most is részt vett a belga csapat színeiben. Ugyancsak jelen volt a szintén belga Gustaaf Deloor, az első két Vuelta a Espana (1935 és 1936 győztese), ám ő függetlenként. Az olaszoknál ekkor debütált az új csillag, a friss kétszeres Giro d’Italia győztes (az előző győzelme egy évvel ezelőtt volt) Gino Bartali. A franciáknál pedig az éveken át Heri Desgrange-zsal történő veszekedései után Roger Lapébie végre a rendes csapattal állhatott rajthoz és nem függetlenként.
A verseny Bartali számára indult jobban, igaz ugyan, hogy az első szakaszokon 6-7 perceket veszített, de a 4. szakasz után már 3. volt összetettben, a 7. szakaszon (Télégraphe, Galibier) pedig szakaszt nyert, és megszerezte a sárga trikót is. Közben a franciák két fontos emberüket, az addig az összetett élmezőnyébe tartozó Maurice Archambaud-t és az 1933-as győztes Georges Speichert is elveszítették.
Az olasz öröme azonban nem tarthatott sokáig. A következő szakaszon egy folyón átvezető hídon az előtte tekerő csapattársa, Jules Rossi bukott, aminek következtében Bartali a folyóban kötött ki. Másik csapattársa, Francesco Camusso azonnal kihúzta, de Bartali így is csupa sár volt, vérzett és a légzés is nehezére esett. Mégis visszaszállt a kerékpárra, s bár 10 percébe került a nem kívánt kaland, így is az összetett élén fejezhette be a napot. A sárga trikót csak egy szakasszal később veszítette el, amikor 22 perc hátrányban érkezett be a szakaszgyőztes Roger Lapebie-hez képest, miközben Sylvere Maes ugrott fel az első helyre összetettben.
A franciáknak ekkor már csak 6 versenyzője maradt az eredeti tízből. Ez azért volt lényeges, mert a verseny szervezői a verseny közben (!) is változtattak a szakaszokon: több olyan csapatidőfutam is az eredeti terv része volt, amit aztán szimpla szakasszá módosítottak, s ami felkelthette a kiváló időmenő és csak egy versenyzőt vesztő belgák gyanúját, hogy a szervezők (khm) kissé részrehajlóak.
Időközben az utolsó Alpok-szakaszon (10. szakasz) Gino Bartali feladta a versenyt.
A Pireneusokban Sylvere Maes nem tudott számottevő időkülönbséget (a 2 és fél perc ekkoriban nem volt nagy) összehozni a mögötte ott loholó Lapébie-vel szemben.
És akkor jött a 15. szakasz, ami elindította a botránylavinát.
A verseny előtt bemelegítés közben Lapébie kormányának a fele a kezében maradt, valakik előzőleg megrongálták a kerékpárját. Még időben sikerült rendbeszedni a biciklit, csakhogy így most nem volt rajta kulacstartó. Ez azért okozott komoly gondot, mert akkoriban nem lehetett menet közben a csapatkocsiból ételt-italt felvenni, Lapébie-nek elvileg ki kellett bírnia az első hivatalos frissítőállomásig. Ez lelkileg megtörte.
Ez volt a királyetap, a Pireneusok összes legendás emelkedőjével, Maesnek a Peyresourde-on 2, az Aspinen pedig már 5 perc előnye volt, mígnem Lapebie, már majdnem feladva a versenyt egy hegyi forrásnál felfrissítette magát. Maesnek ezzel egy időben defektje volt. A belga csapattársak bevárták a vezért, majd együtt próbálták utolérni a versenyben vezető (és a szakaszt később meg is nyerő) Julian Berrenderót, az előző évi hegyi királyt. Közben a Tourmalet-n Lapébie-nek már 7 perc hátránya volt Maesszel szemben.
Ekkor jött a váratlan fordulat: a hegyről lefelé Lapébie megtáltosodott és négy percet hozott ellenfelén. A következő 15 kilométer során pedig utolérte Maest. Sőt, sprintben le is hajrázta.
Senki ne gyanakodjon csodára, a magyarázat egyszerű: a hegyeken felfelé Lapébie-t mindenki tolta, aki csak hozzáfért, ha meg nem akadt ilyen segítség, akkor autóról autóra kapaszkodva haladt előre. A versenybírák többször is jelezték, hogy ha ez így folytatódik, meg fogják büntetni, de Lapébie azzal védekezett, ő szólt a szurkolóknak, hogy ne segítsenek neki.
De hát lehet ezeknek beszélni?!
Végül a szakasz végén büntették meg másfél perccel, így valamivel három perc fölé nőtt a hátránya a belgával szemben.
Másnap újfent defektje volt Maesnek, miközben Lapébie jól elhúzott. A címvédő honfitársa, Gustaaf Deloor segítségével próbált felzárkózni, csakhogy mivel Deloor egyéni induló volt, ezért ez a fajta segítség tiltott volt. Maes felért Lapébie csoportjához, és ekkor jött az a híres pillanat, amit fotók is megörökítettek: Lapebie még átment az épp leeresztendő sorompó előtt, Maeséknek viszont már nem volt rá lehetősége. Lapebie végül 1 perc 38 másodpercet dolgozott le a hátrányából, meg még 25-öt, amit Maes büntetésként kapott a tiltott segítségnyújtás miatt.
Ekkor lett elegük a belgáknak, akik úgy sejtették, nem véletlen abban az ütemben ereszkedett a sorompó, ahogy, s hiába Maes még mindig vezette az összetettet, a teljes csapat távozott a versenyről.
A kemény hegyiszakaszokon már túl voltak, Lapébie-nek kis túlzással már csak végig kellett gurulnia a maradék távon ahhoz, hogy megnyerje a versenyt.
Amely végül így is történt.
További történetek a Tour de France két világháború közötti korszakából
Bringások találkozása egy helyi lakossal (Tour de France 1925)
Míg a kerekesek, a kerékpárról leszállva az egyik, ő lendületesen a másik irányba tartott. Az egyik ok, amiért az országúti kerékpársport történetének első évtizedei vonzóak lehetnek a 21. századi szemlélő számára, hogy az élsport mai másodpercre, milliméterre, nanogrammra pontosan kiszámított és megtervezett világához képest sokkal naivabbnak, esetlenebbnek, nem lehet tovább kerülgetni a szót, sokkal amatőrebbnek… Read More »Bringások találkozása egy helyi lakossal (Tour de France 1925)
Az első Tour de France egyéni időfutam
Jól ismert tény az országúti kerékpársport kedvelői számára, hogy a nagy, híres kerékpárversenyek létrejötte gyakran marketing okokra vezethető vissza: a sport napilapok jócskán növelni voltak képesek eladott példányszámukat, ha olyan rendezvényekről – például egy többszakaszos kerékpárversenyről – számoltak be, melyet szappanopera-, vagy folytatásos regényszerűségként az olvasók nap mint nap figyelemmel kísérhettek. Kevésbé ismert történet azonban,… Read More »Az első Tour de France egyéni időfutam
Arcok a mezőnyből: az üvegszemű biciklis
Amikor a francia kerékpáros, Honoré Barthélémy (1891-1964) nagyon csúnyán bukott az 1920-as Tour de France 8. szakaszán (Perpignan – Aix-en-Provence, 325 km), érzékelte ugyan, hogy nincs teljesen rendben minden a látásával, ám reflexszerűen visszaszállt a kerékpárjára, és folytatta a versenyt. Csupán valamivel később vált egyértelművé, hogy nem agyrázkódás miatti átmeneti problémáról van szó, hanem tényleg… Read More »Arcok a mezőnyből: az üvegszemű biciklis
Jules Deloffre (1885-1963), az akrobata bringás
Mindig különös érzés napjaink formalizált professzionális sportvilágából visszatekinteni az egy évszázaddal korábbi viszonyokra. Az országúti kerékpársport természetesen mindig is profi sportnak volt tekinthető, hisz megszületésében fontos szerepet játszott, hogy általa a gyártók reklámozhatták az új közlekedési eszközt, a kerékpárt. Sőt, a századforduló környéken a kerékpársport sokkal komolyabb marketing erővel bírt, mint mondjuk a labdarúgás.1 Hiszen… Read More »Jules Deloffre (1885-1963), az akrobata bringás
Robert Jacquinot ebédje (Tour de France 1922)
Az országúti kerékpársport kezdetektől fogva egyik legizgalmasabb jellemzője volt a versenyek közelsége a mindennapi élethez. Amíg egy focimeccs vagy egy motorsportos rendezvény miatt rendszerint a néző kell, hogy megközelítse annak speciálisan elkülönített helyszínét (stadion, versenypálya stb), addig az országúti kerékpásport gyakorlatilag – főként a sűrűn lakott belga és holland területeken, ahol a versenyek beépültek a… Read More »Robert Jacquinot ebédje (Tour de France 1922)
A legbotrányosabb Tour de France (1937)
Az 1937-es Tour de France-t Roger Lapébie nyerte, az ő nevét őrzik a kerékpáros történelemkönyvek és a statisztikák. Ám a szimpla eredménylisták – ahogy annyi más esetben sem – nem képesek mutatni, milyen események vezettek ehhez az eredményhez. 1937 volt Jacqes Goddet első éve teljes jogkörű versenyigazgatóként, miután az alapító atya, Henri Desgrange egyre súlyosbodó… Read More »A legbotrányosabb Tour de France (1937)
André Leducq és Nicolas Frantz koccintanak (Tour de France 1928)
Az 1928-as Tour de France 19. szakasza emlékezetes nap volt. A versenyben az összetett élen álló Nicolas Frantz kerékpárja a cél előtt 100 kilométerrel használhatatlanná vált, így a bringás kénytelen volt egy számára kis méretű női kerékpáron folytatni a versenyt. Frantznak – aki nem mellesleg a címvédő volt – nem sok oka volt aggódni, hiszen… Read More »André Leducq és Nicolas Frantz koccintanak (Tour de France 1928)
Pelissier, Aymo és Bottecchia (Tour de France 1925)
Henri Pelissier, Bartolomeo Aymo és Ottavio Bottecchia próbálnak átjutni az Aubisque-en az 1925-ös Tour de France 8. szakaszán (Bayonne-Luchon, 326 km, 1925 július 1.)
Col du Tourmalet (Tour de France 1937)
Az 1937-es Tour de France közismerten minden idők egyik legbotrányosabb francia körversenye volt. Az előző évi győztes Sylvére Maes az összetett első helyről távozott az egész belga csapattal együtt a 16. szakasz után, amikor úgy érzékelte, hogy a zsűri túlságosan is részre hajló a franciákkal, különösképpen a későbbi győztes Roger Lapébie-vel szemben. A mezőny az… Read More »Col du Tourmalet (Tour de France 1937)