csütörtök, november 26, 2020
Giro d'Italia Giro d'Italia retró Giro d'Italia vintage Peloton-mesék Régi bringás sztorik Régi kerékpáros történetek Történetek a kerékpársport hőskorából

A Giro d’Italia, amelyet csak nyolcan fejeztek be

Giro d'Italia 1914

1914. május 21-én 81 versenyző rajtolt el a La Gazzetta dello Sport milánói székháza elől. A verseny végére azonban mindössze csak nyolcan maradtak.

Az azt megelőző két év nem volt éppen sikeres szervezői szempontból: az 1912-ben bevezetett és az egyéni győztes díjazását leváltó csapatverseny azon nyomban megbukott, egy évre rá pedig a győztes, Carlo Orini úgy szerezte meg az összetett elsőséget, hogy egyetlen egy szakaszt sem nyert. Valamit tehát ki kellett találni, hogy izgalmassá váljon újra a verseny és ezzel együtt felpörögjön az üzlet a sportnapilap számára.

1914-ben egyrészt az összetett tekintetében átálltak a pontversenyről az időalapú számításra, másrészt a szervezőknek sikerült minden idők legkeményebb Giro d’Italia programját összeállítania. 3162 kilométer hosszú volt a teljes útvonal, ami ma talán nem hangzik olyan meglepőnek, ám ekkor ez még nem huszonegy, hanem csupán nyolc szakasz során jött össze. A szakaszonkénti táv átlagban 395,25 kilométer volt.

A legrövidebb szakasz (5. szakasz) 328,7 kilométer, a leghosszabb (3. szakasz) 430 kilométer hosszú volt. Azóta is ez minden idők leghosszabb Giro-szakasza.  Összehasonlításképp: a Tour de France-on ebben az évben 5380 kilométer volt az össztáv, de a verseny 15 szakaszból állt, így átlagban “csak” 358, 67 kilométer volt egy szakasz.

Már az első szakasz után megfeleződött a mezőny: az út Sestriére-en keresztül vezetett a célállomáshoz, Cuneóba, de sokan már itt, a híres alpesi településhez felfelé vezető emelkedő lábánál kiszálltak a versenyből. Bár a Giro d’Italia a szokásosnál kicsivel később, május végén rajtolt, a résztvevők mégsem úszták meg a rossz időt, ami inkább januárra és februárra emlékeztetett, mintsem kora  nyárra: másfél napon át tombolt a szélvihar, havazott, vagy jeges eső esett.

Többek között a mindig elegáns stílusban versenyző és nem kevésbé kifogástalan modorú Lucien Petit-Breton is távozni kényszerült, aki miután megtudta, hogy csapata, az Atala már ekkor kifogyott a pótfelszerelésből a sok defekt miatt, hisztérikusan hozzávágta kerékpárját a csapatkocsihoz. Még aznap az egész csapat feladta a versenyt.

Lucien Petit-Breton profi versenyző volt, alapvetően a kor lehetőségeihez mérten optimális versenyzési körülményekkel, legyen szó az alkatrészekről, vagy arról, hogy finom étel és  kényelmes szállás várta őt a nap végén. Ugyanakkor a versenyen szintén részt vettek függetlenül induló profik és értelemszerűen szintén független amatőrök is, akik számára (még  ha esetleg több gumibelsőt is vittek magukkal), szinte lehetetlen küldetés volt már az első szakasz befejezése is.

Az első nap egyébként egy 19 éves fiatalember, Mario Marangoni ért célba utolsóként, 7 óra 14 perc hátránnyal a szakaszgyőzteshez képest, s mivel független amatőr volt, neki még ezután kellett koszt és kvártély után néznie. Akkoriban nem volt szokatlan, hogy a szerényebb lehetőségekkel rendelkező amatőrök (akiket épp a szerény, de viszonylag könnyű és gyors pénzkeresési lehetőség vonzott) a környékbeli gazdáknál kerestek szálláslehetőséget, s nem ritkán pajtákban húzódtak meg éjszakára. Marangoni egyébként még további négy szakaszon is utolsóként ért célba, csupán a 6. tappán adta fel a versenyt.

A Giro mezőnye napról-napra fogyatkozott, a 6. szakaszt  már csak tizenketten fejezték be. Az első Luigi Lucotti lett 19 óra 20 perc 47 másodperces idejével, a 12. pedig Umberto Ripamonti, akinek 22 óra 43 perc 26 másodpercbe tellett végigmenni a 428 kilométeres távon.

Az addigi összetett első, Giuseppe Azzini kénytelen volt feladni a versenyt. Egyszerűen eltűnt. A szervezők a keresésére indultak, majd egy pajtában találták meg – lázasan. Az esős, hideg időben tüdőgyulladást kapott.

Más probléma is akadt még ezen a nevezetes szakaszon: Alfonzo Calzolari, Carlo Durando és Clemente Canepari is büntetést kapott tiltott segítség igénybevételen miatt. A jogi huzavona még a verseny után is folytatódott, voltak, akik szerint sokkal súlyosabban (kizárással) kellett volna büntetni a versenyzőket.

A versenyt végül Alfonso Calzolari nyerte, rajta kívül pedig Pierino Albini, Luigi Lucotti, Clemente Canepari, Enrico Sala, Carlo Durando, Ottavio Pratesi és Umberto Ripamonti ért még célba. Közülük Enrico Sala független profi, Umberto Ripamonti pedig amatőr versenyzőként.

Kapcsolódó bejegyzések
1946 és 1951 között egy speciális mezzel díjazták a Giro d'Italián az utolsó helyezettet. Ez
Serse Coppi négy évvel volt fiatalabb bátyjánál, a nagy Faustónál. Ő is, ahogyan az idősebbik
Gösta Petterson 1940. november 23-án született a svédországi Alingsås településen.  Neve leginkább 1971-es Giro d'
1963 rendkívüli év volt az országúti kerékpársport, ezen belül is a háromhetes versenyek történetében. Amikor
Van egy kávéház Párizs Mortgeon nevű külvárosában, amely 117 évvel ezelőtt történelmi jelentőségű esemény tanúja

Similar Posts