csütörtök, november 26, 2020
Fókuszban az ötvenes évek Giro d'Italia Giro d'Italia vintage Peloton-mesék Régi bringás sztorik Régi kerékpáros történetek

A fekete trikó története (1946-1951)

Giro d'Italia fekete trikó

1946 és 1951 között egy speciális mezzel díjazták a Giro d’Italián az utolsó helyezettet. Ez volt a maglia nera, azaz a fekete trikó.


Az ötlet eredete az 1920-as évekbe nyúlik vissza, amikor  egy Giuseppe Ticozzelli nevű labdarúgó függetlenként (vagy más megfogalmazásban egyéni versenyzőként) rajthoz állt a Giro d’Italián. A függetlenek (csapat nélküli profik és amatőrök egyaránt) nagyjából a 30-as évek közepéig állandó szereplői voltak a kerékpárversenyeknek, nem ezért volt tehát Ticozzelli olyan különleges. Ráadásul az, hogy csupán három szakaszon állt rajthoz, majd feladta, szintén  átlagosnak volt mondható a függetlenek esetében. Hogy felfigyelt rá a sajtó, sokkal inkább köszönhető labdarúgó mivoltának, s hogy fekete mezben versenyzett.

A fekete trikó (maglia nera), mint megkülönböztwető mez az 1946-os Giro d’Italián debütált. Luigi Malabrocca volt a diszciplína abszolút favoritja, ami bár furcsán hangzik ebben a helyzetben, de mégsem túlzás. Kétszer is hazavihette a fekete trikót (1946 és 1947), és közismert volt arról, hogy minden trükköt bevetett, csak hogy utolsó lehessen.

1949-ben egy Sante Carollo nevű versenyző igencsak komoly fejtörést okozott neki, hisz az illető az utolsó pillanatban  került be a Giro d’Italia mezőnyébe és már kezdettől fogva látszódott, hogy teljesítménye messze elmarad a peloton többi tagjáétól. Malabrocca próbálkozott mindennel: pajtákban rejtőzött, hosszan időzött kocsmákban, sőt képes volt defektet is okozni magának, csak hogy a lehető legtöbb időt veszítse. Végül nem sokra ment vele, a zsűri Carollóbnak ítélte a mezt.

Ugyancsak Malabrocca teljesítménye volt az oka annak, hogy végül a Giro d’Italia szervezői megszüntették ezt a különdíjat. Amikor 1952-ben a bringás egy 40 kilométeres útszakaszt 3 óra és 15 perc alatt teljesített, az illetékesek úgy döntöttek, hogy ez már csak egy vicc, nem igazi verseny.

Nem mellesleg, az 1951-es díjazottat egy bizonyos Giovanni Pinarellónak hívták, aki a különdíjból alapította meg saját kerékpároscégét. .

Kapcsolódó bejegyzések
Serse Coppi négy évvel volt fiatalabb bátyjánál, a nagy Faustónál. Ő is, ahogyan az idősebbik
Gösta Petterson 1940. november 23-án született a svédországi Alingsås településen.  Neve leginkább 1971-es Giro d'
1963 rendkívüli év volt az országúti kerékpársport, ezen belül is a háromhetes versenyek történetében. Amikor
Van egy kávéház Párizs Mortgeon nevű külvárosában, amely 117 évvel ezelőtt történelmi jelentőségű esemény tanúja
Minden generációnak megvan a maga "örök második" bringása. Az első világháború utáni években Olaszországban ezt

Similar Posts