TOURázzunk együtt

Országúti kerékpársport bölcsész szemmel

Mindössze három olyan versenyző akad a Tour de France 120 éves történetében, akinek sikerült egyetlen egy verseny alatt nyolc szakaszt is nyernie. Természetesen, egyikük Eddy Merckx. Ráadásul a Kannibál még ebből a trióból is kiemelkedik, hiszen ő kétszer is (1970 és 1974) véghezvitte ezt a teljesítményt, míg Charles Pelissier (1930) és Freddy Maertens (1976) csupán egyszer-egyszer. Nézzük csak meg mindegyik esetet kicsit közelebbről.

Charles Pelissier (1930)

A legfiatalabb Pelisser fivér, akit elegáns megjelenésében a német tudós Hans-Ulrch Gumbrecht a korabeli mozisztár Rudolf Valentinóhoz hasonlított 1926 című könyvében, egy erős francia csapat tagjaként állt rajthoz az 1930-as versenyen. (Ne feledjük, ez volt az első év, amikor nemzeti csapatok versenyeztek üzleti alapon szponzorált együttesek helyett.)
Pelissier a verseny 18 szakaszából 15 alkalommal végzett a top háromban. Sejthető, hogy elsősorban a hegyeken ment neki kicsit nehezebben. Igaz, egy olyan pireneusokbeli szakaszt is megnyert, amelyen többek között a Port d’Aspet és Puymorens emelkedőin is át kellett küzdenie magát.

Eddy Merckx (1970 és 1974)

Az 1970-es Tour de France volt Eddy Merckx második összetett győzelme, az 1974-es pedig az ötödik (és egyben utolsó).

Nem kívánván kisebbíteni Merckx erényeit, ám ebben az időszakban meglehetősen sok egyéni időfutam tarkította a Tour de France programját. 1970-ben például öt szakasz is ebbe a kategóriába tartozott (valamint volt még egy csapat időfutam is), így máris könnyebben elképzelhető, hogyan lehet nyolc szakaszgyőzelmet összeszedni a modern érában. Mindazonáltal, Merckx „csak” négy egyéni időfutamot nyert meg, emellett egy sík és három hegyi szakaszt (ezek közül az egyik a Mont Ventoux-n ért véget) is begyűjtött.

1974-ben Merckx egy év kihagyás után tért vissza a Tour de France-ra. (A köztes időszakban, elsőként a kerékpározás történetében megcsinálta a Vuelta- Giro duplát.) Az azt megelőző években, egészen pontosan 1969 és 1972 között, ahányszor rajthoz állt, mindig megnyerte a versenyt. Az 1974-es győzelmével pedig felzárkózott az addig egyeduralkodó Jacques Anquetil mellé a megnyert Tour de France-ok számát illetően.

Merckx 1974-ben három sík és három hegyi szakaszt nyert és két egyéni időfutamot.

Freddy Maertens (1976)

Freddy Maertens 1976-os nyolc szakaszgyőzelme már csak azért is csodálatra méltó, mivel erről a versenyről úgy szokás tartani, hogy a hegyi menőknek kedvezett, azaz több volt az olyan szakasz, amelyen ők dominálhattak.

Maertens nyolc szakaszgyőzelme három egyéni időfutamból, négy sík és egy dombosabb szakaszból állt össze.

MÉG TÖBB ÉRDEKES ADAT A TOUR DE FRANCE TÖRTÉNELMÉBŐL

Eddy Merckx sárga trikóban a szakaszgyőzrle! felé az 1970-es Tour de France-on

8 szakaszgyőzelem egyetlen egy Tour de France-on

Mindössze három olyan versenyző akad a Tour de France 120 éves történetében, akinek sikerült egyetlen egy verseny alatt nyolc szakaszt is nyernie. […]

Bernard Hinault pózol a Tour de France győzelmeit szimbolizáló sárga trikóival

Legtöbb nap sárga mezben (Tour de France rekordok)

A Tour de France összetett elsője által viselt hires sárga mezt az 1919-es verseny alatt vezették be. Az első világháború utáni gazdaságilag […]

Leghosszabb szóló szökés a Tour de France-on kerékpáros legek érdekességek a Tourázzunk együtt blogon

Leghosszabb szökés a Tour de France-on

A leghosszabb sikeres szökés a Tour de France-ok történetében Albert Bourlon nevéhez fűződik, aki az 1947-es francia körverseny  253 kilométeres Carcassone és […]

MÉG TÖBB EDDY MERCKX A TOURÁZZUNK EGYÜTTÖN

Eddy Merckx az1973-as Vuelta a Espanán

Eddy Merckx egyetlen Vuelta a Espana győzelme

A Vuelta a Espanának, a spanyol körversenynek egy kicsit mindig is mostoha szerep jutott. Eleve évtizedekkel később kezdődött a története a másik […]

Ötszörös Giro d’Italia győztesek

A Giro d’Italia történetében három kerékpáros van, aki képes volt ötször is az összetett élén zárnia a versenyt. Alfredo Binda A második […]

Eddy Merckx sárga trikóban a szakaszgyőzrle! felé az 1970-es Tour de France-on

8 szakaszgyőzelem egyetlen egy Tour de France-on

Mindössze három olyan versenyző akad a Tour de France 120 éves történetében, akinek sikerült egyetlen egy verseny alatt nyolc szakaszt is nyernie. […]